Így lehet a legtöbbet kihozni egy zuhanyzásból

Fotó: MTI/AP / Marko Drobnjakovic

-


Talán ön is tapasztalta már, hogy a reggeli forró zuhany hatására csak még álmosabb lett ahelyett, hogy felfrissült volna. Pedig egy kis trükközéssel könnyen elérhetjük, hogy energiától duzzadva szálljunk ki a zuhany alól.

A módszer a következő.

Miután végeztünk a tisztálkodásunkkal, tekerjük a lehető leghidegebb állásra a csapot, és álljunk a víz alá harminc másodpercre. Ezt követően állítsuk át nyomban olyan forróra, amit még el tudunk viselni, persze ügyelve rá, nehogy megégessük a bőrünket, ha netán átlagon felüli lenne a tűrőképességünk. A forró víz alatt ugyancsak fél percet töltsünk. Végezetül pedig jöhet egy utolsó harminc másodperces hideg zuhany. Ettől aztán garantáltan úgy beindul a vérkeringésünk, hogy már kávéra se lesz szükség.

És hogy miért állt elő éppen most a jó tanáccsal az Independent? Csupán annak apropóján, hogy mostanában készült el egy felmérés a britek fürdési szokásairól, melyből többek között kiderült, a kádban ejtőzés már a múlté, egy átlagos brit ellenben 227-szer zuhanyzik le egy évben. Vagyis hiába terpeszkedik ott a kád a legtöbb fürdőszobában, a britek több mint harmada legfeljebb évente négyszer ül bele.