Felfüggesztette a Tilos Bakácsot, miután cigánynak nevezte Orbánt

Fotó: MTI / Kollányi Péter

-

A műsorvezetőnek nem ez volt az egyetlen meredek állítása a műsorban.


„A Tilos Rádió kuratóriuma a Honthy és Hanna című műsort és munkatársainak műsorkészítői jogosultságát a Tilos alapértékeivel ellentétes megnyilvánulások miatt további döntésig felfüggeszti. Az ügyben végleges határozat az érintettek és a rádió tagságának meghallgatása után születik” – írta a rádiócsatorna a Facebook-oldalán.


Az ügy hátterében az áll, hogy Bakács Tibor előbb cigánynak nevezte Orbán Viktort, majd a tavaly a műsort otthagyó Gerlóczy Ferenc zsidósága is szóba került.

Gerlóczy az élő adásba is betelefonált akkor, majd a Facebook-oldalára is kitette, hogy tavaly szeptember óta semmi köze a műsorhoz, és „soha nem zsidózott”, Bakács összekeveri mással. A műsor készítői kommentben arról írtak, hogy indokolatlanul vélte Gerlóczy támadásnak azt, ami igazából nem is volt az.

Az Indexnek a Tilos ügyvezetője, Csabai Gábor úgy nyilatkozott, hogy nem ez volt az első probléma a műsorral, hanem „egyre többször haladta meg azt, amit mi vallunk”.