Chuck Berry élete képekben

Fotó: DPA / RONALD WITTEK

Chuck Berry jellegzetes színpadi kacsajárása a show része volt, amit később több gitáros utánzott.


Az amerikai St. Louisban nőtt fel a város szegénynegyedétől távol, egy gazdagabb feketék lakta városrészben. Már korán megismerkedett a zenével, középiskolásként barátaival klubokban léptek fel


Nem sokkal az érettségi előtt fegyveres rablásért őrizetbe vették, 10 évet kapott, de jó magaviselet miatt nem sokkal 21. születésnapja előtt szabadult. Ezt követően sok különböző szakmából tartotta el magát, fotózott, fodrászkodott, autógyári munkás is volt


A zenéléssel is próbálkozott: főleg Charlie Christian és Carl Hogan gitárjátéka volt rá hatással. 1955-ben Chicagóban találkozott Muddy Watersszel, aki bemutatta több producernek és kiadónak, és elkezdték játszani a rádiók „Maybellene” című számát, amely sláger lett


Chuck Berry volt az első fekete előadóművész, akinek sikerült betörnie a popzene piacára, majd az 1957-es „School Days”-zel a lázadó tinédzserek egyik alapművét tette le az asztalra


Chuck Berry újítása volt az ekkor még senki másra nem jellemző gitárstílus: rövid, gyors riffeket játszott változatos stílusban, amivel megtörte az addigi zene harmonikus voltát


Dalainak nyelvezete kifejező volt, és egyszerű, a tinédzserekhez szólt, az ő életüket érintő problémákat feszegette


1957-től állandóan koncertezett, turnézott Buddy Hollyval és Jerry Lee Lewisszal is


1958-ban egy kiskorú megrontása miatt 3 évre ítélte a bíróság. A börtönben élte meg dalainak világhírét, ami miatt kiábrándult a zeneiparból


Az 1960-as évektől magányos zenészként járta a világot, ritkán adott egy-egy koncertet, egy trió társaságában adta elő örökzöld slágereit


A Fox News szerint otthonában találtak rá, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani