A startup ökölszabálya ellenére Budapesten is lehet újat alkotni

Varga Péter

mérnök, a Konetik alapítója, technológiai vezetője

Egy startup Magyarországról is sikeres lehet Németországban, az autóipar fellegvárában, éppen ebben a szektorban. Mert a technológiai tudás megvan, a fiatal magyar szakemberek képzettsége, lelkesedése mellett az izgalmas, kihívásokkal teli, de felelősséggel járó légkör pedig remek eredményeket hozhat, sokszor a nyugati fejlesztési büdzsék feléért.


Minden startup elindítása egy ötlethez kapcsolódik, amelyről különféle típusú, más világokból érkező szakemberek kezdenek el gondolkodni. Jómagam egy autóipari kiszolgáló, ipari robotokkal foglalkozó cégnél dolgoztam, a prototípusgyártás volt a hobbim, de utóbbi korántsem volt rentábilis. Ekkor kezdett el érdekelni az IoT, azaz az Internet of Things világa, amikor egy eszköz, tárgy autonóm módon kommunikál egy hálózaton.

Egy terméket megalkotni egy dolog, ám az ötletet el kell adni a piacon is. A másik alapító tag, Szabó Balázs közgazdász pedig éppen az üzletfejlesztés oldaláról érkezett, a harmadik társ, Nyikos Gergő a digitális termékek felhasználói élményével, ergonómiájával foglalkozik. Mint a legtöbb startup esetében, a munka itt is kötetlen beszélgetések során, teázás vagy sörözés közben kezdődött el. A téma pedig gyakran az utcán hever, hamar eljutottunk az autókig, hisz azokból számtalan adat nyerhető ki, és ezáltal biztonságosabb, hatékonyabb, eredményesebb autóhasználati szokások és céges működés érhető el.


Piackeresés, termékfejlesztés és üzleti terv

Miközben a szállítmányozás, a logisztika terén közel sem ismeretlen az, hogy az adatokat gyűjtik – lásd a teherautó-flottákat –, addig a személyautó-flották esetén ez jóval kevésbé bevett szokás. Pedig a működési költségek 66%-a befolyásolható telematikával. Ezen a téren találtuk meg azt a piaci rést, ahol új ötletekkel betörhetünk. És rögtön a német piacot néztük ki – hisz Németország nagy piac, sok autóval és komoly autós kultúrával is.

Kezdetben egy üzleti angyal szállt be 10-15 ezer dollárral, illetve mentorálást, üzleti segítséget kaptunk akcelerátoroktól, mert az teljesen világos előttünk, hogy a megfelelő piacismeret és kulturális ismeretek nélkül értelmetlen belevágni egy startup cég elindításába – egyfelől a prototípust is fejleszteni kell a termékoldalon, másfelől az üzleti oldalon a terméket kell validálni. Le kell mérni a célpiacot, hogy az mennyire nyitott egy ilyen új programra, így például minikapányt indítottunk a Facebookon és Google-ben. A berlini European Pioneers program keretein belül, több száz induló cég közül kiválasztottak minket, és immár minden adott volt, hogy céggé váljunk. Ez beruházást, azaz pénzt és piaci támogatást is jelentett, amiért nem kértek semmit cserébe, illetve a közös érdek az lett, hogy az EU innovációs platformjához csatlakoztunk.


Londonból Berlinbe – Budapestről

A berlini jelenlét tehát megvolt, és a SmartDrive névről Konetikre váltva alakítottuk meg cégünket Angliában, ahol sokkal egyszerűbb a cégalapítás, és a befektetőknek is átláthatóbb, biztonságosabb a cégjog és a finanszírozási gyakorlat a magyarországinál. Illetve marketingszempontból is előnyös, aminek számos oka lehet, többek közt, hogy London, azaz Anglia, az USA és Izrael számít a startupok oázisának, ezt nevezhetjük a startupok ökölszabályának. Ám az is igaz, hogy a Brexit miatt most át kellett tenni a cég székhelyét Németországba, azaz Ltd.-ből GmbH-vá válunk. A technológiai fejlesztés viszont a kezdetektől Budapesten történik, a cég másik lába pedig Berlinben van, ahol elsődlegesen a sales marketinggel foglalkozik a németországi csapatunk. A két lábon állásnak számos előnye van: a magyar mérnökök, informatikusok hírneve jó, ám itthon sokkal költséghatékonyabb a fejlesztés, mint például egy svéd cégnél, már csak a béreket, az irodabérlést stb. tekintve is. Jelenleg a budapesti irodában 11-en dolgozunk, és noha gyakran állítják, hogy a hazai mérnökök, informatikusok inkább a biztos állást, a magasabb bért választják egy multinál, a Konetik gyakran még vonzóbb, hisz családiasabb vagy barátságosabb, nem egy nagy rendszer csavarja az ember, hanem kreativitására van szükség, és azonnal, élményszerűen élhető meg minden siker, de a kudarc is. A szakemberek rögtön láthatják saját kezük nyomát a terméken, és az ilyen alkotó embereknél nem kizárólagos prioritás a nettó fizetés.

Azaz egy ilyen termék kifejlesztése hatalmas kihívás is. Ráadásul a nyomást, bár jó dolog, igyekszünk kordában tartani, és az angyal befektetői kör bizalmának segítségével újabb tőkebevonás történik (amelyért ők cégrészesedést kapnak), így középtávon biztosított a fejlődés. A befektetők smart money-t, azaz okos pénzt adnak, ami azt jelenti, hogy a pénz mellett kapcsolatokkal, cégépítési tapasztalatokkal segítenek, de a cégvezetés természetesen a mi dolgunk.

A startupok esetében a bevétel tehát a sikernek csak az egyik mérőszáma – noha tavaly nyár óta már értékesítünk, van bevételünk, és havonta duplázódik az ügyfeleink száma. A partnerek száma is ugyanilyen dinamikus arányban nő, itt biztosítókról, autókölcsönzőkről, lízingcégekről beszélhetünk. Esetünkben viszont egyelőre sokkal lényegesebb az, hogy mekkora adat-, illetve tudásbázist építünk fel, mennyi háttér-információval bírunk.


A statisztikáktól a sofőrprofilírozásig

A GPS-iparág természetesen nem új, de inkább a logisztika terén, a nyergesvontatók esetében volt eddig kulcsfontosságú. Mi a személyautó-flották irányában nyitottunk, könnyen installálható, kis, egyszerű és olcsó szolgáltatást nyújtunk, célpiacunk a kis- és középvállalkozások szektora, azaz olyan cégek, melyek 5-től maximum 200 autóval rendelkeznek. Szolgáltatásunk biztonságosabbá teszi a vezetést, egyszerűbbé teszi az adminisztrációt; nem kell naponta külön útnyilvántartást vezetni a hivatalos, illetve a magáncélú használatról, hisz a rendszer ezt elvégzi és különválasztja. Ezt az adminisztráció körülményessége miatt sokan ma nem végzik el papíron, noha a hivatalos utak adózása jóval kedvezőbb, ha tételesen elszámoljuk őket. Pontos statisztikák születnek az üzemanyag-használatról, természetesen a GPS révén nyomon követhető az autó, emellett a jármű műszaki állapota is figyelhető – kommunikál-e hibakódot az autó –, ennek alapján jelezhetők a meghibásodások, mikor kell a járművet szervizbe vinni.

Ami még inkább újdonság, az a sofőrprofilozás. Hogy valaki mennyire vezet biztonságosan, az nem csak azzal mérhető, hogy okozott-e el balesetet, mert a biztonságos és energiatakarékos vezetés azon is mérhető, hogy az autóra vezetés közben milyen erők hatnak: hányszor fékez erősen, a kormányzás milyen, optimális-e a fordulatszám stb. De nem az egyedi számokra figyelünk (bárki elé odaléphet valaki, és hirtelen fékeznie kell), hanem a tendenciákra. Hogy valaki mennyire jó, gondos sofőr, azt egy lízingcégnek például azért lehet fontos tudnia, hogy ha, mondjuk, lejár a négyéves szerződés, egy jó sofőr számos kedvezményt kaphat, és mindenki jól jár, azaz a sofőr is motivált, és az autó maradványértéke is magasabb. Egy ilyen objektív mérési rendszer a tulajdonost pedig arra ösztönzi, hogy bónuszrendszert alakítson ki autóflottájánál, és jutalmazza azokat, akik jól bánnak autójukkal.

De a rendszer összekapcsolódik az időjárás-jelentő és -követő szolgáltatásokkal, hisz az sem mindegy, milyen körülmények között vezetik az autót, vagy éppen milyen az út minősége. Geohatár funkciónk is van, tehát látható, ha valaki elhagyja, mondjuk, Budapest határát. Az alkalmazottak esetében természetesen ügyelünk az adatvédelemre, így a tulajdonos a magánhasználatról csak egy összesített adatot kap, azaz arról nem tudhat, hogy magáncélból mikor és hol járt az autó használója.


De nemcsak cégek, hanem magánvállalkozók, sőt magánszemélyek számára is praktikusak lehetnek egyes egyedi funkció. Az egyik ilyen – nevezzük nagymama funkciónak –, hogy a családtagunk azonnal visszajelzést kap, hogy megérkeztünk valahová, például a nagyszülőkhöz. Azaz nem kell rögtön a mobil után kapkodnunk, hogy jelezzük az otthoniaknak, biztonságosan megérkeztünk úti célunkhoz. Látszólag egy kis funkció ez, az efféle startupok viszont arról is szólnak, hogy a mindennapi életben számos apró dolog, probléma kezelését oldják meg helyettünk.

A célunk, hogy a céges mobilitás biztonságosabb, hatékonyabb legyen, és ügyfeleinknek lehetővé tegyük, hogy a lényegi dolgokra, az üzleti eredményességükre vagy az ügyfél-elégedettségre tudjanak koncentrálni. A mobilitás kezelése a mi dolgunk, és bárhogyan alakulnak a jövőbeli trendek (autonóm vezetés, elektromos autók), mi egy stabil támaszt nyújtsunk a viharosan változó technológiai és üzleti környezetben.


Sikeres lehet-e egy közlekedési startup Budapestről?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN