Dylan Stockholmban veszi át az irodalmi Nobel-díját

Fotó: AFP / TORSTEN BLACKWOOD

-

A kötelező előadását még nem tartja meg. Lehet, hogy majd küld egy videofelvételt.


Bob Dylan ezen a hétvégén veszi át az irodalmi Nobel-díját – mondta Sara Danius, a Svéd Akadémia titkára. Dylan európai turnéjának első állomása Stockholmban lesz. A nem nyilvános ceremóniát Dylan kérésére szűk körben, a sajtó kizárásával tartják.

Danius szerint Dylan nem tartja meg a díj előfeltételeként elvárt, úgynevezett Nobel-beszédet. Az akadémiánál arra számítanak, hogy később egy videofelvételen küldi majd el előadását. Ilyen legutóbb 2013-ban fordult elő, amikor Alice Munro, a 82 éves kanadai író egészségi állapotára tekintettel nem vállalta az atlanti átkelést.

A Nobel-díj előírásai szerint aki nem veszi át díját december 10-én Stockholmban, annak hat hónapon belül kell megtartania előadását a méltatásában megjelölt témában, nem feltétlenül a svéd fővárosban.

Dylan korábban bejelentette, hogy április elején a svéd fővárosban koncertezik, de eddig nem árulta el, hogy ekkor átveszi-e a Nobel-oklevelet és -medált. A zenész elsején és másodikán lép fel Stockholmban, majd 9-én Lundban.

Dylan más elfoglaltságára hivatkozva nem vett részt személyesen a Nobel-gálán, az USA svédországi nagykövete útján köszönte meg az elismerést. Ő az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában. Az indoklás szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.