Több mint félezer nővér hagyta ott a szlovák kórházakat

-

A szlovák egészségügyi miniszter szerint 540, a szakmai kamara szerint több mint 600 nővér távozott az egészségügyből. A novemberi tömeges felmondás tiltakozó akció volt az új egészségügyi törvény ellen, amely nem veszi figyelembe követeléseiket, például nem számol a ledolgozott évek utáni béremelésekkel, és nem vonatkozik az összes nővérre.


Viliam Cislák szlovák egészségügyi miniszter szerint a betegek ellátása minden kórházban biztosítva van, a szlovák média viszont arról számolt be, hogy több kórházban korlátozni kellett a tervezett műtéteket.

A nővérek tiltakozó akciója elsősorban az ország északi részén fekvő zsolnai és eperjesi kórházat érintette. Eperjesen például csak a kórházi részlegek 60 százaléka volt hétfőn működőképes – jelentette az intézmény vezetése. A helyzeten a hadsereg igyekezett segíteni, és saját állományából hét nővért bocsátott a kórház rendelkezésére.

Cislák szerint a kórházak a jövőben is képesek lesznek csökkentett üzemben dolgozni. Ugyanakkor közölte: büntető feljelentést tesz a nővérek szervezetének köreiből származó olyan hírek terjesztői ellen, akik azt állították, hogy a tömeges felmondások következtében egymillió beteg ellátása került veszélybe.

A szlovák kormány alaptalannak minősítette a nővérek követeléseit, és azt állítja, hogy a törvény is rendben van.

Szlovákiában jelentős különbség van a nagy kórházakban, illetve a kisebb egészségügyi létesítményekben dolgozó nővérek átlagfizetése között. Míg a kisebb kórházakban havi bruttó átlagbérük 859 euró, addig a nagy kórházakban ez meghaladja az ezer eurót is. A szlovákiai nővérek átlagéletkora megközelíti az 50 évet, a fiatalok egyre gyakrabban vállalnak munkát más uniós országokban.