Szétszedik a Kliket, leváltják az elnökét is

Fotó: MTI / Vajda János

-

Heteken belül leváltják posztjáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökét, Hanesz Józsefet, az átszabandó intézmény élére pedig olyan vezetőt keresnek, aki menedzserszemlélettel képes irányítani a szervezetet – hangzott el egy köznevelési témában tartott kedd esti háttérbeszélgetésen.


A méretei miatt nehezen kezelhető intézményfenntartó központ és a 198 tankerület a jelenlegi formájában nem funkcionál jól, így a legvalószínűbb forgatókönyv szerint megyei (esetleg regionális) szintekre bontanák.

Ezzel – ahogy az eseményen jelen lévő Palkovics László oktatási államtitkár is fogalmazott – a Karakószörcsökön elfogyott kréta problémája közelebb kerül a fenntartóhoz, vagyis nem a nehezen reagáló budapesti mamutközpontban kell azt megoldani.

Az átalakításhoz szükséges módosító javaslatok egy hónapon belül a parlament elé kerülnek, hogy az ősszel kezdődő új tanévben már az új formájában működhessen a szervezet – tette hozzá Palkovics.

A közoktatás felügyeletével frissen megbízott eddigi felsőoktatási államtitkár azt többszöri kérdésre sem árulta el, hogy 2013-as létrehozásától mostanáig mekkora tartozást halmozott fel a Klik, illetve mekkora összeg hiányzik a stabil működéséhez.

Az államtitkár szerint a szervezet tavalyi hiányát még csak most mérik fel, de a kormány nemcsak az intézményfenntartó adósságát konszolidálja majd, hanem a működésére is több pénzt biztosít a jövőben, hogy a jelenlegi finanszírozási problémák ne ismétlődhessenek meg. A kiegészítő forrásokat nem az oktatástól, hanem más forrásból csoportosítják át.



Palkovics László röviden beszélt kinevezése körülményeiről is: állítása szerint már a kormányban már a hétvégi tüntetések, illetve a tiltakozáshullámot elindító miskolci Herman Gimnázium petíciójának megszületése előtt szóba került, hogy szerencsés lenne ismét egyben kezelni az oktatást a minisztériumban. (A második Orbán-kormány 2010-ben mindkét területért felelős Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral kezdte meg működését, majd 2013 februárjában – nem kis részben a felsőoktatási hallgatók tiltakozás-hullámának hatására – a minisztériumot vezető Balog Zoltán elvonta tőle a felsőoktatást, Hoffmann pedig „csak” köznevelési államtitkárként dolgozott tovább.)


Az államtitkár a keddi első köznevelési kerekasztalról elmondta: a legsürgetőbben - szeptember 1-ig a Klik működésének átalakítását, az intézményvezetői-fenntartói hatáskörök újraszabályozását és a foglalkoztatási kérdéseket kell megoldani.

A második körben az előmeneteli rendszer felülvizsgálatáról, a pedagógusokat terhelő adminisztráció csökkentéséről, az Oktatási Hivatal és a továbbképzési rendszer átalakításáról, valamint a kerettantervek és a tankönyvek áttekintéséről tárgyalnak a kerekasztal résztvevőivel. A harmadik körben – leghamarabb 2017-ben - módszertani ügyeket, a digitális kompetencia kérdését, a hátrányos helyzetű tanulók lehetőségeit vizsgálják felül.