Sietve elhatárolódott a Fidesz hajdani jelöltjétől

-

A párt saját jelöltet állított a 2014-es önkormányzati választáson Erdősi László Andrással szemben, közölte a Fidesz sajtóirodája arra reagálva, hogy kiderült: Herceghalom polgármesterének felesége előzte be 4 másodperccel az MSZP politikusát a vasárnapi zárvatartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésével.


A Fidesz azt közölte, hogy "félrevezető sugalmazásokat tartalmaz" az index.hu „Polgármesterfeleség előzte be az MSZP-t a kopaszokkal” címmel megjelent írása, mivel "Erdősi László András amellett, hogy független polgármestere Herceghalomnak, 2014-ben, az önkormányzati választáson a Fidesz saját jelöltet is állított vele szemben."


Az Index szerint Erdősi ősfideszesnek számít, 1990-ben az I. kerületben lett önkormányzati képviselő, majd később alpolgármester, és 2010-ben Herceghalmon is a Fidesz jelöltje volt, bár négy évvel később már függetlenként indult.

A választási irodában történt példátlan botrányról itt olvashatja el beszámolónkat.