Rejtélyes körülmények között eltűnt könyvkereskedőkért tüntet Hongkong

-

Nagyjából hatezer ember vonult utcára Hongkong központjában, hogy követeljék a kínai vezetéssel szemben kritikus egyik kiadóház öt eltűnt munkatársának szabadon engedését. A könyvkereskedők októberben tűntek el, vélhetően a kínai titkosszolgálat gondoskodott az elrablásukról.


A Kínai Kommunista Párt vezetőivel szemben kritikus Mighty Current hongkongi könyvkiadó és az azzal kapcsolatban álló Causeway Bay könyvesbolt öt alkalmazottjának, illetve részvényesének az utóbbi hónapokban veszett nyoma. Gui Minhai, Lee Bo, Lui Bo, Cheung Ji-ping és Lam Wing-kei októberben tűntek el, éppen akkor, amikor közülük ketten – Gui és Lee – a kínai elnökről, Hszi Csin-pingről készültek könyvet megjelentetni – írja a Guardian egy forrására hivatkozva.


Eltűnésük miatt olyan találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint Kína fokozatosan elkoptatja „az egy ország két rendszer elvet", amelyet akkor fogadtak el, amikor a volt brit gyarmat Hongkong 1997-ben visszakerült Kína fennhatósága alá.



Bár a hongkongi különleges közigazgatási térség kormányzata információkat kért Pekingtől az üggyel kapcsolatban, Kína egyelőre nem erősítette meg, hogy az öt férfit valóban őrizetbe vették. Az Európai Unió is „rendkívüli aggodalmának" adott hangot a történtek miatt azután, hogy kiderült, az öt eltűntből kettő európai, az egyik svéd, a másik pedig brit állampolgár.



A szabadon engedésüket követelő tömeg vasárnap a hongkongi kormány székhelye előtt gyülekezett, és innen indult a város nyugati részén található kínai képviselet felé. A szervezők szerint nagyjából 6 ezer lehet a demonstrálók száma, a rendőrség egyelőre nem közölt adatokat. A tiltakozók szerint egyértelműen „politikai eltűnésekről” van szó, a kínai kormánytól azonnali magyarázatot követelnek.


Ha egy ilyen egyszerű dolog, mint a könyvkiadás, eltűnéshez vezethet, én is aggódom amiatt, hogy a családom és a barátaim egy nap eltűnhetnek" - mondta az egyik demonstráló, az 53 éves Wong. „A szabadság arról szól, hogy nem kell félnünk. Annyira tartok attól, hogy Hongkong kommunista diktatúra helyszíne lesz" - tette hozzá.

Politikai eltűnésről van szó. Az egy ország két rendszer elvét érte csapás" – nyilatkozta a sajtónak az egyik helyi képviselő.