Német lap: Orbán Viktor elpusztíthatja az EU-t

Fotó: DPA / JAN WOITAS

-

A Bild című német lap az unióról szóló cikkében külön kitér Orbán és Merkel viszonyára és arra is, hogy komoly következményei lehetnek a magyar miniszterelnök politikájának.


„Megmenthető még Európa?” – ez volt a címe a Bild am Sonntag cikkének, amelyben arról írtak, hogy Európának még mindig nem sikerült megegyeznie a menekültválság kezeléséről, és a hagyományosan szoros együttműködés Németország és Franciaország között sem működik.


A másik probléma pedig az, hogy Orbán Viktor vezetésével a Kelet-Európai országok (Lengyelország, Szlovákia, Csehország) szembe mennek a liberális Európa elképzelésével, „blablájával”, valamint a brüsszeli bürokratikus „szörnyeteggel”, és ők inkább a görög–macedón határt zárnák le.

A lap arról is megemlékezett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök építette az első kerítést Európán belül, és ő volt az is, aki vízágyút és könnygázt vetett be a menekültekkel szemben. Valamint ő az, aki annak a humanitárius katasztrófának az okozója volt, amely cselekvésre késztette Angela Merkel német kancellárt, ezért nyitotta ki utóbbi a német határokat a menekültek előtt, és azóta sem tudta bezárni. Orbán jelenleg Merkel legrosszabb és legnagyobb ellenfele a lap szerint, és ezért fordulhatott elő az is, hogy Orbán a nyugati jobboldali pártok körében igen népszerű személyiség lett.

A Bild arról is ír, hogy Merkel szerint a „kerítések Európája” tönkretenné az európai gondolatot, míg Orbán még több kerítést építene. A magyar miniszterelnök szerint az EU-nak vissza kell térnie keresztény gyökereihez, a nemzetállamoknak kell szabályozniuk újra a dolgokat, és nincs szükség „még több Európára”.

A vezető német lap a cikk Magyarországról szóló részét azzal fejezte be:


Veszély Európára: Orbán Viktor elpusztíthatja az Európai Uniót.