Most már Merkelnek is sok a menekült

Fotó: AFP / TOBIAS SCHWARZ

-

A német kancellár szerint, ha véget ér a háború, a menekülteknek vissza kell térniük oda, ahonnan jöttek. Az viszont nem fér Angela Merkel fejébe, hogy az 500 millió lakosú EU miért ne tudna egymillió szíriait befogadni.


Tovább kell csökkenteni a Németországba érkező menekültek számát, és meg kell akadályozni, hogy az tavasszal ismét növekedésnek induljon – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton, európai uniós szintű megoldást sürgetve a helyzetre. Merkel az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió neubrandenburgi rendezvényén hangsúlyozta, hogy a hazájukban folyó háború végével a menekülteknek vissza kell térniük oda. Azt is megjegyezte, hogy a tavaly Németországba érkezett menekültek többsége csak átmeneti védelemben részesül, azaz nem kapott teljes menekültstátust.

Merkel pártjának tagjai előtt elmondta, nem elégedett a kérdésben az Európai Unióban folyó együttműködéssel, mindazonáltal a menekültválságot csak uniós szinten, az érkezők tagállamok közti elosztásával lehet megoldani. Arra is figyelmeztetett, hogy a határok lezárása és a schengeni övezet felbomlása komoly gazdasági kárt okozna Németországnak.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy az EU külső határainak védelmét biztonsági okokból meg kell erősíteni. Megjegyezte továbbá: megérti, hogy a keleti tagállamok nem tudnak akkora terheket viselni, mint Németország, de amikor egy uniós ország nem hajlandó muszlimokat befogadni, azzal a közös európai uniós értékek ellen vét. Ugyanakkor Angela Merkel azt is aláhúzta, nem fér a fejébe, hogy az 500 millió lakosú EU miért ne tudna egymillió szíriait befogadni. „Ez nem fest túl jó képet a kontinensünkről” – mondta a német kancellár.