Most jön a Simicska-birodalom igazi ékköve

Fotó: MTI / Kovács Attila

-

Hamarosan lejár a Class FM szerződése, és jön az új frekvenciapályázat. A rádió ugyan nem politizál, de híreivel milliókat ér el, illetve milliárdos hasznot is termel Simicskának. A Médiatanácsot és elődjét, az ORTT-t korábban sokszor érték bírálatok, hogy politikai megfontolások szerint döntenek a pályázatoknál. Könnyen elképzelhető, hogy Simicska rádiója nem folytathatja majd.


A következő hónapokban valószínűleg sűrűn fogják megnyitni a Médiatanács honlapját az Advenio Zrt. vezetői, mivel hamarosan várható, hogy kiírják a pályázatot a cég által működtetett Class FM országos kereskedelmi rádió frekvenciájára. Az Advenio 2009-ben kapott jogosultsága november 19-én jár le, a frekvenciapályázat törvényben előírt lépései és határidői alapján pedig nagyjából kiszámolhatjuk, hogy hamarosan kezdődik az Orbán–Simicska háború-legújabb fejezete.

Az Advenio Zrt. nem közvetlenül Simicska Lajos üzletember érdekeltsége, de a cég tulajdonosa és vezetője, Nyerges Zsolt régóta Simicska egyik szoros szövetségese. Az elmúlt hónapok történései pedig azt mutatják, hogy a kormányfővel összekülönbözött üzletember birodalma minden oldalról támadás alatt áll – legújabban a Mahir hirdetőoszlopait próbálja eltávolítani az utcákról a főváros.

Bár a frekvenciákról döntő Médiatanács elvileg független testület, összetétele (minden tagját a Fidesz jelöltjeként választották meg) és eddigi gyakorlata alapján valószínű, hogy a Class FM-nek esélye sincs arra, hogy november után is működjön. Az egyetlen országos kereskedelmi rádió frekvenciája túl értékes ehhez – a rádió jelentőségéről lentebb részletesen írunk.

A törvény szerint az Advenio kérheti ugyan, hogy a hétéves szerződését öt évvel hosszabbítsák meg – és a cég időben be is nyújtotta a kérelmet –, de ha akarja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) könnyedén elutasíthatja azt. Az elmúlt években ugyanis többször is megbírságolták a céget az előírt reklámidők túllépése miatt, ami önmagában nem szokatlan, de 2014-ben az egyik határozatba beleírták, hogy a jogsértést a rádió „ismételten” követte el. A törvény szerint pedig nem lehet szerződést hosszabbítani azzal a szolgáltatóval, amely a jogszabályokat „ismételten vagy súlyosan” megszegi.


A korona ékköve

A Class FM-et az NS Hoffmann-Mediameter konzorcium legutóbbi, tavaly szeptember–novemberi felmérése szerint napi átlagban több mint 2,6 millió 15 évesnél idősebb ember hallgatta. A második helyen, messze lemaradva, a Kossuth Rádió áll napi átlagban mintegy 1,6 millió hallgatóval. A közrádió még akkor is csak megközelíti a Class FM-et, ha összeadjuk a Kossuth és a Petőfi hallgatottságát. A Simicska-féle médiabirodalomhoz tartozik viszont a Budapest-környéki Music FM, ami még 739 ezer hallgatót jelent.

Ennek politikai jelentőségét az adja, hogy egy – a Mérték Médiaelemző Műhely megbízásából a Medián által készített – felmérés szerint a teljes népesség 32 százaléka rendszeresen, 25 százalék alkalmanként a rádióból tájékozódik a közélet dolgairól. Ezzel összességében a tévé mögött még mindig a rádió a második legfontosabb információforrás, megelőzve az internetet. A rádiókon belül a közrádió után a második legfontosabb a Class FM: a teljes népesség 25 százalékához legalább hetente eljutnak a hírei.

A Class FM ugyanakkor anyagilag is jól teljesít: az Advenio Zrt. utolsó lezárt évében, 2014-ben 3,6 milliárd forintos bevétel mellett több mint 1,3 milliárd forint adózott eredményt ért el – aminek nagyobb részét ki is vették osztalékként. 2015-ben az állami hirdetések elmaradásával valószínűleg visszaesett a bevétel, de a számok azért azt mutatják, hogy egy kereskedelmi rádió működtetésének nincsenek igazán nagy költségei, ellenben – ha jól csinálják – jelentős hasznot hajthat a tulajdonosoknak.


Kik jöhetnek?

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy kik léphetnek az Advenio, illetve a Class FM helyére, de logikusan két név merülhet fel. A TV2-t megvásárló Andy Vajna producer és kormánybiztos már alapított rádiós céget, a Radio Plus Kft.-t, amely megpályázta a budapesti 96,4 MHz-es frekvenciát (ez a volt Roxy Rádió frekvenciája). Valószínűleg nyerni is fog, mert riválisát formai okokból kizárták a pályázatból. Vajna ugyanakkor a Népszabadságnak azt mondta: „ a Class FM frekvenciájára jelenleg nem tervezek pályázni”.

Az új, kormányközeli média másik fontos szereplője Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó, aki a kormányfőhöz szintén közel álló Győri Tiborral hozott létre céget Modern Media Group Zrt. néven. Ez a 888.hu nevű portált, illetve a Lokál című ingyenes lapot és annak internetes változatát adja ki. A hírek szerint nagy ambíciókkal indultak, teljes médiaportfóliót szeretnének összehozni, így nem lenne meglepetés, ha a rádiós üzletbe is beszállnának.

Egy rádió elindítása viszonylag egyszerű feladat, ráadásul pont a Class FM mutatta meg 2009-ben, hogyan kell átvenni egy bejáratott márka helyét: már az első napokban kész arculattal és médiakampánnyal kezdett, illetve már az első napokban leigazolta a megszűnő Danubius Rádió húzóembereit, így a hallgatók szinte észre sem vették a változást. Ez jelentős versenyelőnyt adott a Class FM-nek a rivális, azóta megszűnt Neo FM-mel szemben, amelynek nem volt kidolgozott arculata, és több hétig tartott, mire megegyeztek a korábbi Sláger Rádió legismertebb embereivel.


A Lánchíd még kitart

A Simicska-féle médiabirodalomba tartozik még a Lánchíd Rádió, amelynek a budapesti mellett tucatnyi vidéki frekvenciája is van – ezeket 2011 után nyerte el, már az új Médiatanács döntései alapján. Ennek az úgynevezett közösségi csatornának a hallgatottsága ugyan nem túl jelentős – szeptember–novemberben napi átlagban 159 ezer –, de mégiscsak egy országos hálózat. A rádió jelentőségét növeli, hogy vidéken az elmúlt években jelentősen csökkent a helyi rádiós választék: ha valaki nem a közrádiót vagy valamelyik egyházi csatornát akarja hallgatni, sok helyen a Lánchíd Rádió az egyetlen alternatíva.

A Médiatanács egyszer, 2012-ben már megújította a Lánchíd Rádió budapesti, székesfehérvári, balatonfüredi, zalaegerszegi és keszthelyi jogosultságát, vagyis a csatorna 2018-ig maradhat ezeken a frekvenciákon – hacsak nem követ el olyan súlyos jogsértést, amelynek alapján felmondható lenne a szerződés, de ilyesmire eddig még nem volt példa. A pécsi, kaposvári, szigetvári és siklósi frekvenciákon 2020-ig, a szegedin pedig 2021-ig maradhat a rádió.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kapna konkurenciát. A budapesti 105,9 MHz-en, a Gazdasági Rádió korábbi frekvenciáján hamarosan elindul a Karc FM, amelynek vezetője Gajdics Ottó lesz, aki tavaly február 6-ig a Lánchíd Rádió főszerkesztője volt, de több társával együtt távozott, állítólag a milliárdos politikai fordulata miatt. Információink szerint a Karc FM-től a Lánchíd Rádió több munkatársát is megkeresték, hogy rábeszéléssel vagy magasabb fizetés ígéretével átcsábítsák őket az új csatornához.