Megvan a megállapodás az EU-csúcson

Fotó: AFP / EMMANUEL DUNAND

-

Egyhangúlag döntöttek a britek követeléseiről, az egyezség szerint a szociális támogatásokat hét évig korlátozhatja a szigetország.


Péntek este tíz óra után - az EU-csúcs kezdetétől számítva a 28. órában - megszületett a megállapodás a britek által javasolt reformokról - posztolta ki a Twitterre Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.



A lengyel politikus egyhangú döntésről beszél, ami a kemény tárgyalások után nagy szó. Alig egy nappal korábban még Tusk is arról beszélt: igen távol vannak a megegyezéstől a tagországok vezetői.

A kiszivárogtatott dokumentum szerint az egyik fő pontban, a külföldi (EU-s) állampolgárok szociális ellátásával kapcsolatban kompromisszumos megoldás született. Amíg az Európai Bizottság négy évig korlátozta volna a segélyeket, David Cameron brit kormányfő csütörtökön már 13 évről beszélt. A megoldás végül 7 év lett, ezt a dokumentum szerint nem lehet meghosszabbítani.



A britek cserében hivatalosan is deklarálhatják, hogy nem kötelesek elfogadni az EU azon alapelvét, amely az integráció fokozatos elmélyítését irányozza elő.

David Cameron kormányfő Twitter-posztjában jelezte: elfogadhatónak tartja ezt a megállapodást, amely különleges státuszt biztosít országának, és szombaton be is terjeszti kormánya elé.