Megtriplázták a menekültválságra szánt pénzt az uniós országok

-

A várt összeg több, mint háromszorosát, több mint 10 milliárd dollárt ajánlottak fel a szíriai menekültválság kezelésére a londoni donorkonferencia részvevői, jelentette be David Cameron brit miniszterelnök.


A tanácskozás résztvevői 2016-ra 6 milliárd, a 2020-ig terjedő időszakra pedig további mintegy 5 milliárd dollár folyósítását ígérték. Cameron hangsúlyozta, hogy ekkora összeget még sohasem ajánlottak fel humanitárius válság enyhítésére.

Londonban a brit, a német, a kuvaiti és a norvég kormány, valamint az ENSZ közös szervezésében megrendezett értekezleten hetvennél több ország küldöttei vesznek részt. A világszervezet főtitkára szerint csak az idén legalább nyolcmilliárd dollárra lenne szükség a háború következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó, Szíriával szomszédos vagy hozzá közeli országok megsegítésére.

A csaknem öt éve dúló polgárháború 6 millió embert kényszerített lakóhelye elhagyására Szírián belül, további 4 millióan pedig a környező államokba és Európába távoztak.