Megszólalt Erdősi Lászlóné!

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Az MSZP-t a kopaszok hathatós közreműködésével beelőző nő rövid közleményt adott ki.


„A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként tettem meg” – írta sajtóközleményében Erdősi Lászlóné, Erdősi László András herceghalmi független polgármester felesége.

A közlemény szerint Erdősiné



határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta.

Erdősiné azt a kérdést tette fel, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek - a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?"

Közleményében nem ejt szót arról, mit kerestek a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) a kopaszok, és miért volt az ő dossziéjukban is az Erdősiné által aláírt népszavazási kezdeményezés. A helyszínen a nő csak néhány szót mondott, azt azonban tagadta, hogy köze lenne a kopaszokhoz. Segítségükkel 4 másodperccel előzte meg az MSZP-s Nyakó Istvánt. Azt a helyszínen nem volt hajlandó elárulni, milyen kérdést adott be.



Nyakó útját állták


Az is kiderült, a fiatal férfi, aki Erdősiné helyett az NVI blokkolójához lépett, Kubatov Gábor Fidesz alelnök és FTC elnök titkárának osztálytársa volt.

A szocialisták kedden reggel 6 előtt értek az NVI elé, ám 10-12 kopasz ember elállta az útjukat. Erdősiné a szocialista Nyakó István elmondása szerint 7 körül ért a helyszínre, a kopaszok előzékenyen maguk elé engedték, így a nő léphetett be elsőként az NVI épületébe. A sorrend azért kulcsfontosságú, mert a Nemzeti Választási Iroda – valamint a Nemzeti Választási Bizottság – csak azzal a kérdéssel foglalkozik, amit adott témában elsőként adnak be. Itt mindenki arra várt, mikor dönt a Kúria az előző zárvatartásos kérdésben, hogy utána rögtön beadja a sajátját. Volt olyan pillanat, hogy Nyakó állt a legközelebb a géphez, de visszament a hátsó sorba. Erről itt faggattuk.

Az ellenzék a választási irodánál történteket felháborítónak nevezte, az ügyben feljelentést tettek. Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt az ügyben.


Herceghalmon ugyancsak zajlik az élet

Erdősi László polgármester ősfideszes volt, ám a 2014-es választás előtt állítólag összeveszett a Fidesszel. A kormánypárt mást indított, Erdős elindult függetlenként, és meg is nyerte a választást. Szerdán a helyszínen jártunk, de ott sem nyilatkozott sem a polgármester, sem a felesége, a településen viszont filmbe illő találgatások vannak arról, miért nyújtott be népszavazási kérdést Erdősiné.


A 444.hu pedig kiszúrta, a herceghalmi képviselőtestület 6 tagja közül 5 elhatárolódott Erdősiné akciójától. Bónusz: 4 fideszes és egy független képviselő írta alá az erről szóló közleményt.

„Herceghalom Község Önkormányzatának képviselőiként – politikai nézettől függetlenül – teljes mértékében elhatárolódunk a Polgármester Úr felesége, Erdősi Lászlóné, mint magánszemély, által 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Irodában a »kiskereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartása« ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezésétől.”

A lap arról is írt, hogy Herceghalmon szerdán délután rendkívüli testületi ülés is volt, ahol a polgármestert felesége akciójáról kérdezték volna, azonban Erdősi László András nem jelent meg.