Megkezdődtek Genfben a szíriai béketárgyalások

Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE / MARTIAL TREZZINI

-

A genfi ENSZ-központban péntek délután megkezdődtek a szíriai béketárgyalások, de már most nem konfliktusmentes a megbeszélés. Az ülésen ugyanis nem jelentek meg az ellenzék, többek között a szíriai kurdok képviselői, amit Moszkva nehezményezett.


Az első ülésen a közvetítő Staffan de Mistura ENSZ-megbízott a damaszkuszi kormány delegációjával találkozott, a szíriai küldöttséget Bassár Dzsaafari ENSZ-nagykövet vezeti.

A szíriai ellenzék, köztük a szíriai kurdok képviselői még nem utaztak el a svájci városba, amit Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nehezményezett is. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szíriai ellenzék egyes csoportjai feltételeket szabnak a tárgyalási folyamat megindításához.

Azóta a szíriai ellenzék fő tömörülése, a Tárgyalási Bizottság mégis úgy döntött, hogy egy kisebb, három fős delegációt küldenek Genfbe, de tárgyalási felhatalmazás nélkül. Feladatuk az lesz, hogy konzultáljanak a nagyhatalmak képviselőivel - mondta Fuád Aliko, a szervezet tagja. A Tárgyalási Főbizottság mögött ellenzéki politikusok és fegyveres csoportok koalíciója áll, amely decemberben alakult meg a tárgyalások szándékával, de addig nem áll szóba a damaszkuszi rendszer képviselőivel, amíg a kormány be nem szünteti a civilek elleni légitámadásokat és a települések ostromát. A főbizottság négy napja Rijádban tanácskozik.


A törökök viszont nem szívesen látnják a szíriai kurdokat a tárgyalásokon

Korábban Törökország jelezte, hogy elutasítja a legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Unió Pártjának (PYD) részvételét a szíriai béketárgyalásokon.
„Kategorikusan elutasítjuk, hogy a kurdokat elnyomó PYD vagy az YPG (Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia) a tárgyalóasztalnál üljön" – fogalmazott Ahmet Davutoglu török kormányfő. Szerinte „egy terrorszervezet jelenléte az ellenzék soraiban teljességgel elfogadhatatlan”.

Ugyanakkor a Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségesének számító Oroszország korábban arra szólított fel, hogy a legfőbb szíriai kurd párt is képviseltesse magát az ellenzéki tárgyalódelegációban. A Szaúd-Arábia által támogatott szunnita ellenzéki koalíció azonban ellenezte a felvetést.


Ankara szerint a két szíriai kurd szervezetet a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) áll közel, amely 1984 óta folyamatosan fegyveres harcot folytat a török hatóságok ellen. Tavaly nyáron ismét kiéleződött a helyzet, szinte mindennapossá váltak az összecsapások a török biztonsági erők és a PKK fegyveresei között Törökország déli részén, s ezzel gyakorlatilag összeomlott a török kormány és a szervezet között két éve kötött tűzszünet.
A PYD fegyveres szárnya, a kurd Népvédelmi Egységek az Iszlám Állam elleni szíriai küzdelem egyik leghatékonyabb erejét jelentik. 2015-ben a milícia segítségével sikerült visszaverni a dzsihadistákat a török-szíriai határ közelében fekvő Kobaninál és Tell-Abjadnál. A terrorellenes harc jegyében az Egyesült Államok fegyverekkel és más segítséggel látja el a szíriai kurdokat.

A török kormány határozottan ellenzi a szíriai kurdok segítését, attól tartva, hogy a török-szíriai határ mentén kiterjesztik befolyásukat. Ankara korábban beavatkozással fenyegetőzött arra az esetre, ha a kurdok az Eufrátesz folyó nyugati partjára lépnének.