Megint turistákra nyitottak tüzet az egyiptomi Hurghadában

-

A belügyminiszter közlése szerint három turista sérült meg, A rendőrök egy fegyverest állítólag lelőttek, egy másikat megsebesítettek.


A BBC gyorshíre szerint fegyveresek egy szállodára lőttek. A támadók a tenger felől érkeztek - közölték a Reuters brit hírügynökséggel a helyi biztonsági erők. Az első jelentések szerint két turista sérült meg, egyikük dán, a másikuk német, utóbb azonban az RT.com az egyiptomi belügyminiszterre hivatkozva azt közölte, hogy két osztrák és egy svéd sebesült meg. Az AP ugyanakkor úgy tudja, hogy a merénylők késsel támadtak.


A helyi média tudósítása szerint rendőrök lepték el a környéket, és egy turistát kórházba vittek.

Ez az üdülőhely a magyarok között is népszerű, és az elmúlt időszak merényleteinek következtében rendkívül olcsón kínálják az utakat a turistairodák.



Októberben egy orosz utasszállító repülő zuhant le Egyiptom felett, amely Sarm-es-Sejkből vitte volna haza az utasokat Szentpétervárra. Két hét múlva hivatalosan is megerősítették, hogy a repülőt felrobbantották, és a merényletet az Iszlám Állam vállalta magára.

Nyáron Tunéziában történt a hurghadaihoz hasonló merénylet. A támadó gumicsónakon érkezett az Imperial Marhaba és a Soviva szállodák melletti strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húzott elő, és tüzet nyitott a parton pihenő turistákra. A rajtaütésben harminckilencen haltak meg.

Tegnap pedig Egyiptomban támadtak turistákra egy kairói hotelnél, nem messze a gízai piramisoktól. Akkor senki sem sérült meg. A csütörtöki merényletet az Iszlám Állam helyi szervezete vállalata magára.

A magyar Külügyminisztérium egyébként csak az egyiptomi Sínai-félsziget északi és középső részét nem javasolja utazási célpontnak, az ország többi része csak "fokozott biztonsági kockázatot" rejt. Hurghada nem a félszigeten van, hanem a félsziget déli csücskével és egyúttal Sarm-es-Sejkkel szemben, nyugatra.