Ledobták az első ENSZ-segélycsomagot egy szíriai városnak

-


Az ENSZ-nek szerdán először sikerült légi úton segélyt eljuttatnia az Iszlám Állam által ostromolt Deir ez-Zór szíriai városba.

A Világélelmezési Program (WFP) szervezésében egy repülőgépről 21 tonna élelmiszert és egyéb ellátmányt dobtak le reggel az északkelet-szíriai városba. A visszajelzések szerint az akció sikeres volt, a raklapok a célul kijelölt helyre értek földet.

Az ENSZ eddig nem küldött légi úton segélyt a szíriai városokba a kockázatok és nehézségek miatt, de az illetékesek úgy döntöttek, hogy végső esetben mégis ehhez módszerhez folyamodnak bizonyos helyeken. Oroszország januárban már dobott le segélyt ugyanebben a városban.

A 200 ezer lakosú, Damaszkusztól 450 kilométerre lévő Deir ez-Zórt az Iszlám Állam fegyveresei támadják, és egy részét már el is foglalták. Segélyek 21 hónapja nem érkeztek ide.

Az ENSZ közúti konvojai az elmúlt napokban több szíriai várost elértek. A következő hasonló akciót február 28-ára tervezik. Az úti célok között van Homsz és Aleppó is.