Körvonalazódik Lázár trükkös megoldása menekültügyben

Fotó: MTI / Krizsán Csaba

-

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szerint túltelítettek a magyar menekültszállások, már pótágyakon alszanak a menedékkérők. A Hódmezővásárhely ügyeit is menedzselő Lázár János viszont közben bejelentette, hogy a déli határ mentén működő táborokat bezárják. Az ország nyugati felére telepítik át őket, új ideiglenes állomások nyílnak Körmenden és Szentgotthárdon. Ahonnan Ausztria és a zöldhatár csak pár lépés.


Egyre több menekült elhelyezéséről kell gondoskodnia a magyar államnak az utóbbi időszakban. „A befogadó intézményekben jelentősen megnőtt a menedékkérők száma”, válaszolta a Vs.hu kérdésére pénteken a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. "Jelenleg a befogadó állomások telítettek, a menedékkérők elhelyezését pótágyak felállításával oldjuk meg" - tették hozzá.


Vámosszabadin, Bicskén és Nagyfán nyitott befogadóállomás működik. Ezekben 981 hely van, de csütörtöki adatok szerint már összesen 1079 embert kellett elszállásolni. Valamivel jobb a helyzet az őrzött központokban. Nyírbátorban, Békéscsabán és Kiskunhalason most összesen 452-en vannak. Ezekben az intézményekben összesen 488 hely van.


A befogadóállomás Vámosszabadiban



Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ehhez képest pénteken a hódmezővásárhelyi közgyűlés Mártélyra kihelyezett ülésén azt jelentette be: megszüntetik a déli határon működő nagyfai befogadóállomást. Mint mondta, erről a kérdésről már jövő hét szerdán tárgyal a kormány.


A nagyfai táborban több mint kétszáz embert helyeztek el. Tavaly október 23-án az illegális határátlépés miatt őrizetbe vett menekültek közül itt nyolcan fellázadtak: éhségsztrájkba kezdtek, az emeletes ágyakkal eltorlaszolták a zárkák ajtaját, kitörték az ablakokat és kiszakították a radiátorokat a falból.

A Szeged melletti algyői önkormányzat már régóta kéri a közigazgatásilag hozzá tartozó nagyfai menekülttábor bezárását. A polgármester korábban azt mondta: az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a településen a menekültek száma. A tábor lakói a Tisza túlpartjáról átjárnak az ottani üzletekbe és dohányboltba. A polgármester állítása szerint két olyan eset is történt, amikor fiatal férfiak a buszmegállóban és a buszon "fiatal lányokat inzultáltak nonverbálisan".



Lázár azonban nemcsak országos ügyekben intézkedett a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén. A város országgyűlési képviselőjeként és befolyásos miniszterként láthatóan a helyi ügyeket is menedzselte jelenlétével. A hódmezővásárhelyi közgyűlés már február 19-én döntött arról, hogy "közbiztonsági okokból" kezdeményezik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által működtetett, kísérő nélküli kiskorúakat befogadó otthon bezárását, vagy Hódmezővásárhelyről való áttelepítését. Arról is határoztak, hogy Hódmezővásárhelyen nem lesz se közösségi szállás, se őrzött szállás, se befogadóállomás, se semmilyen idegenrendészeti szállás. A város viszont kész 2016-ban tízezer euró (3 millió forint) támogatást adni a menekültek ellátását segítő állami, önkormányzati vagy civil szervezeteknek.

Nagy kérdés viszont, hol fogja elhelyezni a kormány a menekülteket, ha most is sokan vannak és egyre többen lesznek. A szerb-magyar, majd a horvát magyar határszakaszon megépített kerítés hatására tavaly október közepétől átlagosan csak 5-20 menekült jutott el Magyarországra. Februárban már átlagosan napi 50-100 menekült érkezett. Az idei csúcs február 21-én volt, amikor egy nap 231 menekültet tartóztattak fel a rendőrök.

A menekültek vagy a kerítés átvágásával jutnak át a határon, vagy a csatornákon, a Holt-Tiszán keresztül átkelve érkeznek, ahol a természetes akadályok miatt nem építettek kerítést. A Veol.hu-nak a határon járőröző katonai kötelék parancsnoka azt mondta: van úgy, hogy egy éjszaka tíz helyen is átvágják a kerítést.

Ha most a déli határnál lévő ideiglenes tábort bezárják, a kormány a jelek szerint a menekülteket inkább azt ország dunántúli területeire helyezné át. Lázár János pénteken azt mondta: a kormány nem akar nagy, állandó befogadóállomásokat létesíteni. Ha pedig a menekülteket ideiglenesen kell elhelyezni, az nem a déli határ közelében lesz majd.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kérdésünkre azt írta: a kormány döntött két új ideiglenes befogadóállomás megnyitásáról. Körmenden tavaly ősszel már felépítettek egy ideiglenes menekülttábort, de a kerítés megépítése után erre nem volt szükség, ezért bezárták. Néhány hete újra fűtött sátrakat építettek fel a helyi rendészeti szakközépiskola udvarán. Itt várhatóan 300-500 hely lesz.

Hasonló volt a helyzet a Szentgotthárdon is. Az ottani ideiglenes táborban egy-két napot töltöttek a menekültek, majd mentek tovább Ausztria felé. A tábor nagyrészt kongott az ürességtől.

A táborban most 300 ember elhelyezésére alkalmas sátrakat állítanak fel. A helyiek már most tiltakoznak az ideiglenes befogadóállomás újranyitása ellen. Sokan attól tartanak, a menekültek jelenléte rontani fogja az osztrák határ menti város idegenforgalmát.

A menekültek nyugati határszélre telepítésével ismét előállhat az a helyzet, hogy a lazábban őrzött táborokból a menekültek akadálytalanul sétálhatnak tovább Ausztria felé.