Kinyúlt egy kar a fekete Mercedesből, és intett, hogy kövessük

Fotó: VS.hu/Ferenci Péter

-

Két évvel a háború kitörése után is nap mint nap vérontásba fordul az ingatag tűzszünet Kelet-Ukrajnában. Egy segélykonvojjal elmentünk az ukrán frontra, ahol testvérek kerültek egymással szembe a lövészárkokban, az ellenségek egymás mentőautóira vadásznak, a gyerekek pedig harci eszközöket készítenek a kézművesórán.


Nemhogy a magyarok, de még az ukránok sem érzik magukénak ezt a háborút

– mondta nekünk néhány magyar származású kispap az ungvári görögkatolikus szemináriumban, majd rögtön el is komorodtak, mikor elárultuk nekik, hova készülünk. Donyecknek már az említése is megfagyaszt bármilyen társalgást Ukrajnában.


Közel két évvel a kitörése után a kelet-ukrajnai háború sajátos patthelyzetbe dermedt. A minszki egyezményt úgy-ahogy betartva a frontok hónapok óta alig moccantak, az összecsapások azonban még a tűzszünet alatt is mindennaposak, alig van olyan nap, hogy valamelyik oldalon ne haljon meg valaki. Jelenleg a leghevesebb összecsapások a Donyeck melletti Avdiivkánál folynak, ahol az ukrán hadügyminisztérium jelentései szerint az oroszbarát szeparatisták a tűzszünetet szabályait megszegve nehézfegyvereket – például tankokat és önjáró lövegeket – is bevetnek az aknavetők és a kézifegyverek mellett. Az alábbi videó egy március 22-i, avdiivkai összecsapás során készült.


Ночной бой на авдеевской промзоне

Сегодня ночью авдеевская промзона оказалась в оперативном окружении500 м грунтовки, связывающей город и промзону простреливали 152 мм гаубицы. В лесочке, что по бокам - шастали дрг. Проход для резерва был затруднен. Обстрел украинских позиций велся со всех сторон. Работал танк, 120-ые минометы, 152 мм гаубицы, АГС, СПГ, РПГ. Одна из позиций, в районе дач была окружена боевиками. Огневой контакт с противником шел на расстоянии нескольких метров. Чтобы отбить атаку - бойцы вызвали огонь на себя. Вот короткое видео для тех, кто все еще не верит, что в его стране идет война. Полная версия - позднее.Проект «Повернись живим»Приват: 5457 0822 3299 9685 Дейнега ВіталійВсі реквізити і контакти тут: https://goo.gl/FX2wYg

Posted by Повернись живим on Wednesday, 23 March 2016

Az elhúzódó háborús helyzet Ukrajna és – főleg az ellene hozott szankciók miatt – Oroszország gazdaságát is apránként felőrli. A lövészárkokban küzdő katonáknak az állam sokszor nem tud elég élelmet, gyógyszert és egyéb ellátmányt biztosítani. Hogy a nélkülöző harcosokat valamelyest megsegítsék, számos segélyszervezet gyűjt magánadományokat, amelyeket aztán missziók keretében a frontra szállítanak. Noha még a háborútól több ezer kilométerre fekvő Kárpátalján is nehezen élnek meg az emberek – az egyik kispap édesanyja postásként havi 10 ezer forintnak megfelelő összeget keres, ami rögtön el is megy a rezsire –, egy-egy üveg befőttet vagy egy darab szalonnát sokan beadnak a közösbe.

Mi is egy ilyen segélykonvojra vártunk.


2000 kilométer a pokolig

Ahogy a szemináriumtól átsétáltunk a gyülekezőpontnak kijelölt templomhoz, már láttuk a mentőautókból és mikrobuszokból álló konvojt. A tévékamerák és riporterek gyűrűjében a misszió tagjai éppen befejezték a segélycsomagok berakodását, Nílus püspök, a csoport vezetője pedig interjút adott a helyi híradónak a szemerkélő esőben. A frontra induló transzportunk készen állt.



Donyeckig azonban még több ezer kilométer és számos zötykölődős, kátyúkerülgetős nap állt előttünk. Az utat a csapat nagy része már többször is megtette, hiszen a háború kezdete óta a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház már 6-7 missziót indított a keleti régiókba. A menetrend szinte minden alkalommal ugyanaz: Nyugat-Európából szerzett mentőautókat telepakolnak élelmiszerrel, gyógyszerekkel – sőt alkalmanként golyóálló mellényekkel és éjjellátó készülékekkel is –, majd katonai bázisokat és kórházakat látogatnak meg a szállítmánnyal, melynek maguk a mentőautók is a részei.



A mentőautókra pedig égető szükség van a front környékén, hiszen még mostanában is mindennaposak a tüzérségi és aknatámadások, sok a sebesült. Noha a járművek általában is fogyóeszköznek számítanak a fronton, a mentőautókra ez fokozottan igaz, hiszen a szeparatisták is igyekeznek megszerezni őket – emiatt a háborús zónában mentőket furikázni egyáltalán nem veszélytelen feladat, mint ahogy ezt később nekünk is meg kellett tapasztalnunk.


Mindenki háborúja

A háborúnak van egy olyan tulajdonsága, hogy ott is jelen van, ahol nem lőnek. Lehet, hogy Kárpátalja nagyjából annyira van légvonalban Donyecktől, mint Budapest Marseille-től (1150 km), mégis meghatározzák a helyiek életét a fronton történő események. Fiatalok tízezreit sorozták be az ország minden pontjáról, a családjuk folyamatos rettegésben él, mikor csörren meg a telefon, hogy a fiuk nem tér haza. A háborús helyzet okozta gazdasági nehézségek pedig súlyos csapást mértek az emberek pénztárcájára, sokaknak nincs más lehetőségük, mint hogy cigaretta- vagy benzincsempészetből pótolják ki a megcsappant jövedelmüket.


Ugyanakkor háború ide vagy oda, az élet megy tovább. „Két éve tart a háború, és az emberek már hozzászoktak. Ha nem történik valami rendkívüli, akkor már annyira nem foglalkoznak vele, nem követik napi szinten az eseményeket” – foglalta össze a közhangulatot Richard, az ungvári kispap, aki tolmácsként segített nekünk az út során.

„A borzalmak mellett jó dolgokat is hozott a háború. A Majdan és az orosz agresszió kezdete óta egymásra találtak az ukrán emberek, soha azelőtt nem volt ilyen erős az összetartás” – mondta Nílus püspök, aki szerint noha minden eddiginél jobban megerősödtek a nacionalista érzelmek az ukránokban, az nem csapódik le a kisebbségeken, például a magyarokon.

A nemzeti érzelmek megerősödése szabad szemmel is tisztán látható: nyugatról kelet felé haladva egyre dominánsabbá válik a nemzeti kék-sárga színkombináció, és Ukrajna jelképe, a háromágú szigony is sűrűbben bukkan fel. Bár a benzinkutak már nyugaton is komoly választékban árulnak nacionalista relikviákat, Donyeck felé közeledve még a villanyoszlopok és a kerítések is nemzetiszínűre vannak festve. Az autókon ukrán zászlók lobognak, az óriásplakátok harcra buzdítanak.


ukrajna, donyeck


A nacionalista hangulat erősödése minden háború természetes velejárója, ám egy olyan konfliktusban kiváltképp elkerülhetetlen, amely éppen a nemzeti identitásról, az ideológiai hovatartozásról szól. Míg az ukránok jelentős része kész harcba szállni, hogy megvédje a mindössze 25 éve megszerzett függetlenséget, és Európához közeledjen, sokan vannak, akik visszasírják a Szovjetuniót – a keleti régiókban pedig tömegek áldozzák az életüket azért, hogy Ukrajnától elszakadva létrehozzák Novorossziját, vagyis Újoroszországot.


ukrajna, donyeck


A Szovjetunió nem múló emléke

Egyáltalán nem véletlen, hogy a polgárháború Luganszk és Donyeck régiókban söpört végig. „Ezeket a területeket szándékosan visszatartották a fejlődéstől. Azt akarták, hogy itt, ahol főleg bányákban és gyárakban folyik a termelés, maradjon meg a szovjet mentalitás. Vagyis legyenek elégedettek, amíg van hol dolgozni, van mit enni, és van vodka” – magyarázta nekünk Olekszij atya, aki tábori lelkészként többször is megjárta a frontot. A stratégia azonban visszafelé sült el: annyira sikerült megtartani a szovjet lelket az emberekben, hogy most fegyvert ragadtak annak visszahozásáért.


Ennek a visszatartásnak volt a része a borzalmas infrastruktúra is. A térség milliós lélekszámú városait – mint Donyecket, Dnyipropetrovszkot és Mariupolt – falvakon áthaladó, apró utak kötik össze, melyeken kétszer annyi a kátyú, mint az aszfalt, így lehetetlen rajtuk 50-nél többel haladni. Olekszij atya szerint ez lehet az egyik oka annak, hogy a helyiek 95 százaléka sosem volt külföldön (85 százalék a megyét sem hagyta el), és aki volt, az is csak Oroszországban. Mivel a tévé és a rádió is csak korlátozottan volt fogható, Kelet-Ukrajna egy teljesen zárt világnak számított, amelynek az egyetlen ablaka Oroszország felé nézett.



Ezt az ablakot viszont Oroszország nem hagyta kihasználatlanul. Az orosz nyelvű és oroszbarát propaganda már a háború kitörése előtt is szűretlenül áramlott a térségbe. Átlépve Donyeck térség határát, a mentőautóink rádiója is csak a Novorosszija adását tudta befogni.

A kőkemény propagandával és nagyvonalú ígérgetésekkel Moszkvának sikerült elérnie, hogy nemcsak az orosz etnikumú lakosság, de rengeteg ukrán is a szeparatisták oldalára álljon. A törésvonal gyakran családokat szakított szét, a rokonság egyik fele az oroszok oldalára állt, míg a másik az ukránokkal maradt. „Ez a szörnyű a polgárháborúban. Van, hogy testvérek kerülnek egymással szembe a lövészárkokban” – mondták a misszió papjai, mikor elhaladtunk néhány üresen álló bunker mellett.


ukrajna, donyeck

Közeledünk Donyeckhez


Ki szabadít fel?

A háború kitörése óta rengetegen menekültek el az elfoglalt területekről és a front környékéről. Ezt egyébként szabadon megtehették, a szeparatista ellenőrzés alatt álló részek és Ukrajna közötti kvázi határon szigorú ellenőrzés mellett ugyan, de átengedik azt, aki át akar menni.


Sokan vannak azonban, akik nem akartak elmenni, még az ukrán érzelmű lakosság körében is. Ők a döntésüket leggyakrabban azzal indokolják, hogy inkább behúzott nyakkal lépnek ki az utcára, mint hogy menekültként éljenek valahol. Mások nem akarják elhagyni az életük munkájával felépített otthonukat, félnek, hogy mindenüket elveszítenék, ha nem őriznék a házat.

És vannak olyanok is, akik miután civilként elmenekültek a térségből, katonaként tértek vissza, hogy az otthonuk felszabadításáért harcoljanak. A felszabadítás persze egy érdekes fogalom, hiszen mindkét oldal ezzel a jelszóval ragad fegyvert.

Okszana egyike azoknak, akik már egyenruhában tértek vissza a háborús övezetbe. A luganszki származású doktornő családjával Kárpátaljára menekült, ám úgy érezte, szaktudásával segítheti a fronton harcolókat, így frontorvosnak jelentkezett a hadseregbe. Okszana is velünk utazott a segélykonvojban, hogy rövid pihenő után Donyeckben ismét csatlakozhasson az osztagához, a kárpátaljai 128-as dandárhoz.


ukrajna, donyeck

Okszana


ukrajna, donyeck

Nílus püspök és Okszana


A 128-as dandár az ukrajnai háború egyik legtöbbet szenvedett alakulata. Ott voltak a konfliktus legkeményebb összecsapásainál, és súlyos vérveszteségeket szenvedtek, amikor a debalcevei katlanban a szeparatisták körbezárták őket. Mivel az osztag szinte mindig a tűzfészek közelében állomásozik, nem meglepő, hogy a titkos egészségügyi bázis – ahová Okszanát és az ellátmány egy részét szállítottuk – kevesebb mint 10 kilométerre található a szeparatista ellenőrzés alatt álló Donyeck városától és a leghevesebb harcok helyszínétől, Avdiivkától.


A bázisnak otthont adó tanyára azt követően költöztek be a katonák, hogy a helyiek elmenekültek biztonságosabb vidékekre. Fényképet nem készíthettünk a helyről, a tisztek attól féltek, a képek segíthetnek az ellenségnek bemérni a kívülről egyszerű falusi háznak tűnő bázist, és már érkeznének is a rakéták.


ukrajna, donyeck

A bázison nemrég még falusi emberek laktak


ukrajna, donyeck

Az ellátmány egy részét egyből vitték is a harctérre


Gyors kipakolás után előkerült egy ukrán zászló, amelyet a papok hordtak magukkal, hogy a meglátogatott katonák aláírásait gyűjtsék rajta. Mivel a 128-as egy kárpátaljai egység, sok katona tudott egy-két szót magyarul. Az egyikőjük tört magyarsággal, nevetve meg is jegyezte: ha Orbán Viktor továbbra is nagyon közeledik Putyinhoz, szívesen meglátogatják őt is.

Mint megtudtuk, a hiányos ellátás és a rossz körülmények mellett a katonákat a tétlenség zavarja a leginkább. Már a minszki tűzszünet előtt is úgy gondolták, ha a központi vezérkar nem tartaná vissza a hadsereget, már rég kiűzhették volna a szeparatistákat és az oroszokat az elfoglalt területekről. Sokan nem bíznak meg a reguláris hadsereg parancsnokságának a döntéseiben, ezért inkább valamelyik önkéntes alakulatba jelentkeznek.


ukrajna, donyeck

A 128-asok tábori kutyája, akinek kalasnyikovtöltény lóg a nyakában


ukrajna, donyeck


Váratlan veszély, váratlan segítség

Az egyik ilyen alakulat a szintén kárpátaljai Karpatszka Szics, akikhez a 128-as dandár után vezetett az utunk, és ahol egy magyar származású önkéntes katona vállalta, hogy interjút ad nekünk. Az interjúra azonban nem került sor, sőt, a bázisra sem jutottunk el.


Ugyanis mire a használhatatlanul kátyús utakon a tábor közelébe vergődtünk, ránk esteledett, a tisztek pedig felhívtak bennünket, hogy túl veszélyessé vált a környék. Elmondták, hogy gyanúsan nagy mozgolódást észleltek, a mentőautóink pedig értékes zsákmányt jelentenének a szeparatisták számára, akik gyakorlatilag bármelyik bokorból elénk ugorhatnak. Védőkíséretet sem tudtak értünk küldeni, mivel éjszaka már a katonák számára is túl veszélyes a bázist elhagyni.

Vissza kellett tehát fordulnunk, ami már csak azért is problémát jelentett, mert a Karpatszka Szics bázisán terveztük tölteni az éjszakát. Ekkor felizzottak a vonalak, és aktivizálta magát az önkéntesek egyfajta háttérhálózata. Néhány telefonnal később már tudtuk, hogy a jó pár kilométerre levő Dnyipropetrovszkban tudunk aludni – hogy kinél és hol, azt nem.

Egy-két kínkeservesen lassú, kátyúkerülgetős óra után – miközben végig azt vártuk, mikor rohannak le a szeparatisták – végre megérkeztünk a városba, ahol a főúton egyszer csak elénk vágott egy fekete Mercedes. Az ablakon kinyúlt egy kar, és intett, hogy kövessük. Követtük.

A fekete autó egy szovjet pártépületnek tűnő helyre vezetett minket. Vendéglátónk – akit a csapatból senki sem ismert –szótlanul nyomott a kezünkbe egy tucat pokrócot és két üveg vodkát, majd távozott. Másnap reggel a püspök és a velünk tartó többi pap szertartással hálálta meg, hogy épségben átvészeltük az éjszakát.


ukrajna, donyeck

Szocreál szertartás


A szertartáshoz a pártépület szerény, letűnt évtizedeket idéző klubhelyiségét alakították át rögtönzött kápolnává. Bár a célnak megfelelt, közel sem volt olyan pompás, mint például abban a mariupoli pálos rendi kolostorban, ahol pár nappal később megszálltunk. És amelyet egy éve majdnem lebombáztak.


Ellenség a kapuknál

A közel félmilliós kikötőváros egy rövid ideig a szeparatisták ellenőrzése alatt állt, ám az ukrán erőknek véres harcok árán sikerült kiűzniük őket. Most három, tankcsapdákkal és páncélozott járművekkel védett ellenőrző ponton kell áthaladnia mindenkinek, aki be akar jutni a városba, sőt, még a városon belül is emeletnyi magas akadályok tornyosulnak, hogy bármikor a főbb utakra lehessen őket görgetni.


ukrajna, donyeck

Az első ellenőrzésnél még izgul az ember. A tizediknél már ugyanolyan nyűg, mint az autópálya-kapu


ukrajna, donyeck

A virágminta kicsit puhítja a látványt


Bár a város komoly harcok színtere volt, a nyomok nagy részét mostanra eltüntették, így az a pusztítás sem látszik már, amely 2015 január 24-én érte Mariupolt. „120 Grad rakétát lőttek ránk ki mindössze 40 másodperc alatt” – emlékezett vissza Pavlo atya, aki a kolostor teraszára kirohanva még látta, ahogy az utolsó rakéták becsapódnak egy 100 méterre levő piacba. „Reggel fél 10 volt, a piac pont ilyenkor van a legjobban tele emberekkel” – tette hozzá, miközben a laptopján képeket mutogatott a romokról.

A monitoron egy általános iskola focipályája tűnik fel, amelynek épp a kezdőpontjába csapódott be egy rakéta. „Szerencse, hogy aznap tanítási szünet volt, szörnyű belegondolni, mi lett volna, ha éppen gyerekek játszanak ott” – mondta a képek közt lapozgatva a szerzetes, aki szerint minden előjel nélkül, nagyjából egyszerre zúdult rá a 120, repeszekre robbanó rakéta a városra. Mire az emberek felocsúdtak, már vége is volt. A hivatalos források 30 áldozatról számoltak be, de Pavlo atya szerint több mint 100 civil vesztette életét.



Álcahálók a kézművesórán

Egy ötszázezres város életét nem lehet csak úgy megállítani – a toborzóplakátok és a tankcsapdák háttere előtt ugyanúgy nyüzsögnek a hétköznapok, mint ha valamelyik magyar nagyváros forgalmas utcájára pillantanánk. A felszín alatt azonban a legváratlanabb helyeken is visszaköszön a háború. Például abban a mentális sérültekkel foglalkozó otthonban, ahol a Down-kóros kisgyerekek kézművesfoglalkozás keretében álcahálókat készítenek a fronton harcoló katonáknak.



ukrajna, donyeck


Hogy meddig tart még ez a háború, amelyből igazából már mindkét félnek elege van, senki sem tudja. Putyinnak feltehetően nincsenek már hódító ambíciói, bőven megfelel számára, hogy a háborús káoszban nem tud megszilárdulni a NATO befolyása az országban. Ugyan az ukrán hadsereg és a térségben állomásozó nemzetközi megfigyelők jelentései szerint az oroszok ismét fegyvereket és katonákat halmoznak fel a front mentén, nem világos, hogy valóban a tűzszünet nyílt megtörésére készülnek-e.


ukrajna, donyeck


Noha a civil és a katonai áldozatok száma az ENSZ adatai szerint sokat csökkent az utóbbi hónapokban, békéről még korántsem lehet beszélni. Addig biztosan nem, amíg a térség egyik legfontosabb városának számító Mariupol határában katonai helikopterek repkednek az emberek feje felett, az úton pedig egy tank jön szembe, amelyre az van ráírva, hogy „Valhalla Express”.