Kezdődik a Brexit

Fotó: AFP / LEON NEAL

-

Jövő héten hivatalosan is elindul a Brexit – írja a Guardian.


Március 29-én indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozatot Theresa May brit miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával. A szerződés szerint tárgyalásokat két éven belül le kell zárni, így legkésőbb 2019 márciusában szűnhet meg a brit EU-tagság.

A brit miniszterelnök hivatalának szóvivője szerint azután, hogy a britek elindítják a folyamatot, a 27 tagországnak meg kell állapodnia az alapvető tárgyalási vonalban, melynek alapján a Bizottság leülhet tárgyalni.


Kemény Brexit jön

Theresa May korábban elmondta, hogy kemény Brexitet szeretne a brit kormány, azaz nem csupán az EU-ból, hanem annak belső piacából is szeretne kilépni. Mint elmondta: „Nem törekszünk olyan modellekre, amelyeket más országok alkalmaznak, és nem akarjuk megtartani az EU-tagság egyes elemeit.”

Szerinte ha az Egyesült Királyság az EU belső piacának tagja marad, akkor azaz Unió alapelveinek elfogadását jelentené, illetve el kellene fogadnia az EU bíróságának jogi fennhatóságát is, mindez pedig azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság “egyáltalán nem is lépne ki” az EU-ból.


A skótok sürgetnék a népszavazást

Nicolas Sturgeon miniszterelnök korábban elmondta, hogy ismét népszavazást szeretne a skót függetlenségről, Szerinte nem halogathatják tovább a döntést, mert az Egyesült Királyság uniós távozása után Skócia hosszú ideig az uniós piacon kívülre kerülne. A miniszterelnök úgy gondolja, ha Skóciában ismét népszavazás lesz, azt kényelmes többséggel megnyerik a függetlenség hívei.

Sturgeon szerint nem szabad megengedni, hogy a katasztrofális kemény Brexitre törekvő konzervatív párti brit kormány kirángassa Skóciát Európából - írja az MTI.