Két év után került elő az elrabolt 15 éves lány

-

A japán lány 13 éves volt, amikor egy férfi azt mondta neki: a szülei válnak, és az ügyvédi irodába viszi őt.


Őrizetbe vettek hétfőn egy 23 éves férfit, aki két éve elrabolt és fogságában tartott egy kamaszlányt Tokióban.

A 15 éves lány vasárnap szökött meg fogva tartójától. Kihasználva, hogy a férfi nem zárta kulcsra a lakást, amikor elment otthonról. A kamasz egy pályaudvar nyilvános telefonfülkéjéből felhívta anyját. A fiatalt azonnal rendőri védelem alá helyezték.

Néhány órával később a Tokiótól délnyugatra fekvő Itóban egy utcán véresen bukkantak rá a feltételezett emberrablóra, Teraucsi Kabura.

A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy öngyilkosságba akart menekülni, ezért egy éles tárggyal nyakon szúrta magát. Kórházba vitték őt, és felépülése után fogják letartóztatni.

A szaitamai prefektúrában található Aszakában tanuló fiatal lányt 2014. március 10-én rabolták el. A lány a rendőröknek elmondta: a férfi azzal csalta el őt, hogy szülei válnak és az ügyvédi irodába viszi őt. Először Csiba városában tartotta őt fogva, majd Tokióba költöztek. Olyan szigorúan őrizte őt, hogy nem tudott megszökni.

A szülők lányuk elrablásakor kaptak egy levelet tőle, amelyben állítólag azt írta, hogy ne keressék őt. A férfi a csibai egyetem 23 éves, frissen diplomázott hallgatója. A szomszédok szerint Teraucsi visszahúzódó, nem túl feltűnő fiatal volt, és egyetlen gyanús tevékenysége az volt, hogy gyakran hagyta égve a villanyt. A rendőrség semmit nem közölt semmit arról, miért rabolta el a férfi a lányt.