Két év börtön a legsúlyosabb spanyolországi környezetszennyezésért

-

Két év börtönre ítélte gondatlanságból elkövetett természetkárosításért a Prestige tartályhajó kapitányát a a spanyol legfelsőbb bíróság. 13 éve a hajóból kiömlő olaj Spanyolország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozta.


A 77 ezer tonna nyersolajat szállító, bahamai zászló alatt közlekedő, 26 éves tartályhajó 2002. november 13-án léket kapott egy viharban Spanyolország északnyugati partjainak közelében. Hat nappal később kettétört és elsüllyedt. Az óceánba körülbelül 50 ezer tonnányi nyersolaj ömlött, mintegy 1700 kilométer hosszan beszennyezve Spanyolország, Portugália és Franciaország tengerparti szakaszát.

A spanyol hatóságok a tankert arra utasították, hogy távolodjon el a partoktól. Ezt a parancsot a hajó kapitánya eleinte megtagadta, és egy kikötő felé akarta venni az irányt. A baleset után a spanyol kormánynak azt vetették a szemére, hogy a döntéssel tovább súlyosbította az olajszennyezés következményeit.

Az ügyben eljáró La Coruna-i törvényszék 2013 novemberében felmentette az ügy három vádlottját, köztük Aposztolosz Mangourasz kapitányt, akit ugyanakkor 9 hónap felfüggesztett börtönre ítélt, amiért nem engedelmeskedett azonnal az utasításoknak.

A spanyol legfelsőbb bíróság most hatályon kívül helyezte az ítéletet, mert szerinte a kapitány tisztában volt a hajó nem megfelelő állapotával és a rossz időjárási körülményekkel. A bíróság megállapította a hajó tulajdonosának, a Mare Shipping Inc. nevű cégnek másodlagos felelősségét is, így a kártérítési perben a kapitánnyal együtt felelősségre vonható.

Luis Navajas ügyész több mint 4,3 milliárd eurós kártérítési összeget javasolt, mivel a katasztrófa okozta kár teljes nagyságát ekkorára becsülik a szakemberek.