Lesöpörte az NVB a választási irodás balhé miatt emelt panaszt

Forrás: Facebook/MSZP

-


Pénteken tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), kedden kopasz, nagydarab emberek nem engedték a szocialista Nyakó Istvánnak, hogy időben leadja a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási kezdeményezését.

Az ülésről tudósító 444.hu szerint az MSZP-s Lukács Zoltán élt panasszal. Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta a testületnek, hogy ne foglalkozzanak a kifogással.

Patyi ezt azzal indokolta, hogy nincs a kifogásban jogszabály szerint leírva, hogy mi a probléma, csak szó szerint az, hogy Nyakót nem engedték oda. Nehezményezték azt is, hogy a kifogáson szereplő lakcím nem Lukács Zoltán lakcím-nyilvántartásban szereplő címe. Az utcát ugyanis átnevezték, és a régi nevet írta le, de a lakcím nyilvántartásban az új néven szerepelt.

Később az MTI is megerősítette, hogy az NVB érdemi vizsgálatra alkalmatlannak tartotta a panaszt, ezért elutasította.

Patyi András a döntés után azt mondta: az ügyet nem zárták le a kifogás elutasításával. A népszavazási kezdeményezések benyújtásának körülményeit vizsgálnunk kell.

Az NVB pénteki ülésén nem foglalkozott a kedden benyújtott népszavazási kezdeményezésekkel. Nem foglalkoztak azzal sem, hogy Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján javasolta a népszavazási kezdeményezések benyújtásáról szóló szabályok megváltoztatását.

A Fidesz szerint a szocialisták érdeke volt a botránykeltés. Orbán Viktor pedig bejelentette, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében módosítani fogják a népszavazás kezdeményezésre vonatkozó szabályokat.