Hagyta meghalni a feleségét

-

Az 59 éves férj nyugodtan elment sörözni, miután a felesége közölte, hogy meg fogja ölni magát. Amikor hazaért, bár látta, hogy baj van, nem segített, inkább újra elment. A nő meghalt, a rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.


A debreceni házaspár még júliusban veszett össze. A vita után a nő azt mondta a férfinak, hogy öngyilkos lesz, és gyógyszereket vesz be.

Az 59 éves férfi ezt nem vette komolyan, hanem elment egy helyi sörözőbe, majd másfél óra múlva hazament, ahol azt tapasztalta, hogy felesége az ágyban fekszik, és furcsán veszi a levegőt. Nem foglalkozott vele, és bár negyedóra múlva észrevette az üres gyógyszeres üvegeket, és azt is látta, hogy a nő már nem lélegzik, nem értesítette sem a mentőket, sem a rendőrséget. Később újra elment otthonról, útközben találkozott a nő volt férjével, akinek elmondta, hogy a nő öngyilkos lett.

A volt férj értesítette a mentőket, akik kimentek a helyszínre, ám az időközben hazaérkező, agresszívan viselkedő férj nem engedte be őket. A mentők rendőri segítséget kértek, de mire bejutottak, a 60 éves nő életét már nem tudták megmenteni.

Az ügyben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az asszony nagy mennyiségű gyógyszert vett be, amire alkoholt fogyasztott, és ha a férfi értesítette volna a mentőket, akkor a nő életét gyors orvosi beavatkozással meg lehetett volna menteni.

A nyomozást segítségnyújtás elmulasztása miatt folytatták, az iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes járási ügyészségnek – közölte a rendőrség.