Folytatja rakétaprogramját a phenjani rezsim

Fotó: KCNA / KCNA VIA KNS

-

A ballisztikus rakéták célpontja az Egyesült Államok lehet. A fegyver azonban eddig nem készült el.


Kim Dzsong Un jelenlétében új, nagy teljesítményű rakétahajtóművet tesztelt Észak-Korea. A KCNA állami hírügynökség szerint Kim Dzsong Un a műholdak fellövésére használt Szohe rakétakísérleti telepen nézte meg a a Nemzetvédelmi Tudományok Főiskoláján fejlesztett hajtómű földi kísérletét. A tesztet a kommunista ország vezetője személyesen indította el.

Kim szerint a sikeres teszt az ország rakétaiparának újjászületését jelenti.


A mutatókat ellenőrizték

A kísérletben a hajtómű általános technikai mutatóit ellenőrizték. Mérték a tolóerőt az égéstérben, a centrifugális szivattyú, a vezérlőrendszer és a szelepek pontos működését, megbízhatóságát és szerkezeti biztonságát.

Az új hajtómű segít majd abban, hogy Észak-Koreának "világklasszis műholdindítási képessége legyen" – írta a KCNA. A rezsim azonban valószínűleg a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáihoz kívánja hasznosítani a hajtóművet.

A jelentés szerint Kim azt mondta, hogy "a mostani teszt sikere történelmi jelentőségű esemény, amely


a dzsucse alapjaira építkező rakétaipar újjászületését jelzi.

Hangsúlyozta, hogy az egész világ hamarosan látni fogja, milyen jelentőséggel bír a ma kivívott, nagyszerű győzelem". A kommunista ország vezetője a rezsim politikai, gazdasági és katonai önállóság elveit hirdető hivatalos dzsucse-ideológiájára hivatkozott.

Phenjan eddig öt nukleáris kísérletet hajtott végre és egy sor tesztet ballisztikus rakétával. A feltételezések szerint Észak-Korea nukleáris robbanófejek hordozására képes ballisztikus rakéták fejlesztésén dolgozik, amelyekkel elérheti az Egyesült Államokat is.