Focidrukkernek öltöznek az Iszlám Államhoz tartó nyugati fiatalok

-

Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek Törökországba Európából a terrorszervezethez csatlakozni akarók. Ezt maga az Iszlám Állam javasolja, hogy hívei elkerüljék a fokozott ellenőrzéseket.


A Milliyet című ellenzéki török napilap értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, labdarúgó-mérkőzések idején utazzanak Törökországba.

Titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy a valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában.

A lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok.

Az újság értékelése szerint az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában.