Fehér virágok és kockás ingek a Teleki kerítésén

Fotó: VS.hu / Mudra László

-


Reggel 8 óta folyamatosan érkeznek a virágok - fehér rózsák, margaréták és művirágok - a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumhoz. Két kockás inget is kiraktak a kerítésre. Odajáró diákok, tanárok, járókelők, egykori telekis diákok, nagyszülők nyilvánítják ki szolidaritásukat a tiltakozásokban részt vevő iskolával miután a Klik rövid határidővel kért rengeteg dokumentumot az igazgatótól az egyik tüntetés után.




„Az unokáimról és minden iskolás gyerekről van szó, ezért jöttem” - mondta egy fehér tulipán elhelyezése után egy nyugdíjas nő. Az épületből kilépő diákok hosszan időztek a kerítés előtt. „Milyen szép! Annyira jó érzés, hogy nem csak mi állunk ki az igazgató mellett!”



Az egyik diák az épület állapotára hívta fel a figyelmet és hasonlította az oktatási rendszerhez. „Csak rá kell nézni, esik szét az egész. Ma a tantestület és a diákok többsége is felvette a kockás inget. Ezzel akarjuk felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos az összefogás, tiszteletből vettük fel, azokért, akik ki mernek állni és azokért is, akik nem, mert féltik az állásukat.” Szerinte a kormány célja, hogy a tanárokról kialakult jó véleményt megsemmisítse.



Egy másik diáklány arról beszélt, hogy amikor igazgatóváltás történt és a diákok akaratával szembemenve Pukli Istvánt nevezték ki, „érdekes állapotok voltak”. „Azóta megszoktuk az igazgató urat, sőt most mindenki ki is áll mellette. Ez is mutatja, hogy minden rosszban van valami jó. Azzal, hogy felemelte a hangját és sokan támogatják, megvalósul az összefogás.”