Egyetértünk a tanárok céljaival, még ha nem is tudjuk, mik azok

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Az emberek több mint háromnegyede egyetért a tiltakozó pedagógusok céljaival, és majdnem kétharmaduk még a tanársztrájkot is elfogadhatónak tartja, derült ki a HVG számára készült Medián-felmérésből. Ugyanakkor a legtöbbek által említett cél valójában nem is szerepelt a követelések között.


A megkérdezettek 91 százaléka hallott a pedagógusok és diákok körében indult tiltakozáshullámról, ám annak céljaival már nem voltak egyöntetűen tisztában.

A legtöbbek által említett cél, a béremelés, ugyanis nem szerepelt a tényleges követelések között, szerepelt viszont a kormány kommunikációjában. A pedagógusok béremelését a válaszadók 53 százaléka említette, ráadásul közülük minden másodiknak, az összes válaszadó 29 százalékának ez jutott elsőként eszébe.

A kormánypropaganda hatása kimondottan szembetűnő a fideszes szavazók körében a Medián szerint, mivel 39 százalékuknak elsőként a béremelés jutott eszébe, összesen pedig 64 százalékuk említette.

Ugyanakkor minden második válaszadó említette az oktatás színvonalának javítását és a tanárok terheinek csökkentését, de a Klik visszaszorítását, a tananyag és a diákok óraszámának csökkentését, valamint az iskolák anyagi helyzetének javítását is megemlítette a válaszadók legalább 40 százaléka.

Csak 2 százalék nem tudott egyet sem megnevezni a tiltakozók céljai közül, és csak 3 százalék gondolta úgy, hogy a tanárok mindössze béremelésért küzdenek.

16 százaléka gondolja, hogy a jelenlegi tiltakozáshullám mögött pusztán a tanárok „felhergelése” áll.

Mindent egybevetve, az emberek több mint háromnegyede (76 százalék), ezen belül még a kormánypárti szavazók kétharmada (67 százaléka) is egyetért a tiltakozó tanárok törekvéseivel. A válaszadók 62 százaléka (a kormánypártiak 51 százaléka) pedig még azt is elfogadná, hogy a tanárok sztrájkba lépjenek, ha a kormánnyal nem sikerül megállapodniuk.