Bevált forgatókönyv alapján szivattyúzták az EU-s milliárdokat

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Átnéztük Hadházy Ákos legújabb listáját, amelyet az EU-s forrásból kifizetett képzési és tanácsadói szerződésekről állított össze. Több támogatásnál ugyanolyan forgatókönyvvel ugyanazok nyertek pénzt, sokszor nehezen magyarázható célokra.


Mintegy háromszáz olyan kifizetést talált az európai uniós pályázatok eredményei közt Hadházy Ákos, amelyekből szerinte kirajzolódik egy kifejezetten az EU-s pénzek lehívására specializálódott céghálózat képe. A szerződések összértéke összesen több mint 200 milliárd forint. A trafikmutyit felfedő korábbi fideszes önkormányzati képviselő, aki ma már az LMP antikorrupciós szóvivője, itt tette közé kutakodásainak eredményét.

A legtöbb szerződést a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) valamelyik pályázatának keretében kötötték meg, főleg képzési és tanácsadó feladatokra, vagyis olyan célokra, amelyek teljesítése nehezen kérhető számon egzakt mutatószámokkal, fizikailag megfogható dolgokkal. A támogatás általában 100 százalékos, vagyis minden forint az EU szociális alapjából származik, önrész nélkül. A listából a VS.hu is szemezgetett, és a nyilvános adatbázisok segítségével ellenőriztük az adatokat.


Konyhások „perfekt” angollal

A miskolci, közétkeztetéssel foglalkozó Favorit-Food Kft. tavaly decemberben nyert 38 millió forintot a TÁMOP-ból a „Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára a konvergencia régióban” című pályázaton. Ez a projekt is 100 százalékban finanszírozott, vagyis a cégnek nem kellett saját erőt beletenni. A Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint ebből nettó 24,3 millió forintért rendelt meg képzéseket a budapesti SKC-Consulting Kft.-től.

A hat fiókteleppel és 56 alkalmazottal működő Favorit-Food a következő képzéseket rendelte meg: asszertív (némileg leegyszerűsítve: konfliktuskezelő) kommunikáció és személyes hatékonyság képzés, 104 órában, 50 fő részére; az eladók továbbképzése 30 órában, 50 fő részére; illetve B2 szintű (a régi rendszerben középfokú) angol nyelvtanfolyam 60 órában, 50 fő részére – vagyis elvileg majdnem az összes alkalmazottjuk 194 órányi (napi 8 órával számolva majdnem 5 hétnyi) képzésen vett részt, és ma már jól beszél angolul.

A képzéseket nyújtó SKC-Consulting Kft. – amely 2006 óta létezik, tavalyi mérlege 1,1 milliárd forint – nem csak a Favorit-Foodot képezte. Összesen hatszor tűnik fel a listában, ebből ötször ugyanazzal a TÁMOP-pályázattal kapcsolatban: munkahelyi képzéseket nyújtottak vállalkozások számára. Egy egri pékségnél például higiéniás alapképzést, „komplex vezetői hatékonyság fejlesztést” végeztek, 13 főnek pedig alapszintű angolt is tanítottak. Egy vegyipari cégnél pedig egy japán eredetű vállalatvezetési rendszert oktattak.

Kerestük a fenti cégeket, de vagy nem voltak elérhetőek, vagy az ügyvezetők nem voltak házon belül, hogy válaszoljanak kérdéseinkre.


Rugalmas munkaidő a temetkezésben

A szintén miskolci Kerékgyártó és Társa Kft. egy temetkezési vállalkozás, amely tavaly márciusban nyert a TÁMOP-ból közel 15 millió forintot „A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések” című projektre. Ebből 9 millió 900 ezer forintot fizettek ki két, ugyanarra a budapesti címre bejegyzett kft.-nek „HR menedzsment képzés és munkavállalói készségfejlesztés, valamint rugalmas munkaidő kialakítását segítő tanácsadási szolgáltatások nyújtása” címén.

A miskolci temetkezési cég projektjét közös ajánlattevőként a Congruent Képző és Tanácsadó Kft. és a GKF Humán Centrum Kft. valósíthatta meg. A két cég ugyanabba a cégcsoportba tartozik, székhelyük is ugyanott van. A cégnyilvántartás szerint 21 fővel működő Kerékgyártó és Társa Kft. a Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztató szerint a következő szolgáltatásokat vette igénybe a két cégtől:

  • HR menedzsment képzés, 104 óra
  • munkavállalói készségfejlesztés a szokásostól eltérő foglalkoztatási formákban: 56 óra
  • Munkafolyamatok racionalizálása 3 nap
  • Munkakörök racionalizálása 3 nap
  • Dokumentációk átdolgozása 4 nap
  • Munkaidők átszervezése 3 nap
  • Utánkövető tanácsadás 2 nap

A Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint a beszerzést a lehető legegyszerűbb eljárásban bonyolították le. Ennek a 2013 júliusa óta létező eljárásrendnek rendes neve sincs, csak mint Kbt. 122/A § szerinti eljárást szokás emlegetni. Ez annyit jelent, hogy a kis értékű, 25 millió forint érték alatti beszerzéseknél egyszerűen, 15 napos határidővel bekérnek három ajánlatot, nem tartanak tárgyalást, nincs szükség bírálóbizottsági ülésre, ami felgyorsítja a folyamatot.



A Hadházy-féle listában tíz hasonló megrendelést találunk Miskolctól Pécsig, amelyeket ez a két cég nyert meg. Ezeket mintha egy kaptafára írtak volna ki: ugyanannak a TÁMOP-pályázatnak a keretében, ugyanabban a közbeszerzési eljárásrendben nyertek, pontosan ugyanakkora, 9 millió 900 ezer forintos ajánlattal.

Ami a legérdekesebb, hogy még az ellenfeleik is ugyanazok voltak, vagyis például egy bicskei sütőipari vagy törökszentmiklósi fuvarozó cég is pont ugyanazokat a cégeket kereste meg. Ezek a vállalkozások, az UNIV-FIN Felsőoktatási Projektfejlesztő, Finanszírozó és Tanácsadó Kft. és a Cultivatum Oktatási, Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. nem teljesen függetlenek egymástól: utóbbi tulajdonosa, Tóth Csaba 2010-ben ügyvezetője volt az előbbinek.

Az egyforma pályázatokra valószínűleg az lehet a magyarázat, amiről Hadházy Ákos az ATV szombati műsorában beszélt: állítólag még fideszes önkormányzati képviselőként, az akkori alpolgármestertől (Szekszárd mai vezetőjétől) hallotta, hogy vannak cégek, amelyek a hasonló pályázatokkal házalnak a vállalkozásoknál - vagyis pályázót keresnek a kiírásokhoz és nem fordítva -, aztán ők írják a pályázatokat, bonyolítják le a beszerzést és végzik a képzéseket is.

A VS.hu megkereste a Kerékgyártó és Társa Kft.-t, de az ügyvezető nem kívánt telefonon nyilatkozni. Csak annyit mondott, ő mindig figyeli a pályázati lehetőségeket, és ezt a TÁMOP-os pályázatot is ő maga találta.


Ismerős megoldások

A fenti módszer nagyon hasonlít ahhoz, ami az úgynevezett Öveges program keretében megkötött szerződéseknél volt tapasztalható. Mint arról beszámoltunk, a természettudományos tantermek fejlesztésére kiírt EU-s pályázatok megvalósításánál több feladatra is ugyanazt a három céget kérték fel, hogy adjon ajánlatot például az úgynevezett digitális tananyag szállítására, vagy multimédia-fejlesztésre, a nyertes ajánlatok pedig több városban is nagyon hasonlóak voltak.

Az Öveges program szerződéseinél annyira feltűnőek voltak a furcsaságok, hogy már a kormány is vizsgálatot indított. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a parlamentben elismerte, „fölmerült, hogy szabálytalanul került fölhasználásra a pénz”. A programot vizsgáló belső ellenőrzési jelentés elkészült, de a miniszter korábbi ígérete ellenére egyelőre nem hozták nyilvánosságra (a VS.hu folyamatosan keresi ebben az ügyben a Miniszterelnökséget).

A kormányzati őszinteség oka lehet, hogy az EU ellenőrző szerve, az OLAF is rászállhatott a furcsa pénzosztásra. Az LMP feljelentése alapján az ügyészség is nyomoz, igaz, az Öveges program miatt indított eljárást összevonták egy másik, a szekszárdi önkormányzat közbeszerzési tanácsadócégét, a Provital Zrt.-t érintő nyomozással, így egyelőre lehetetlen megmondani, mikorra várható eredmény az ügyben.