Arab-zsidó szerelem: "betiltották", és máris bestseller lett

Fotó: AFP / GIL COHEN MAGEN

-

Magasba szökött a Határ-élet című, egy arab fiú és egy zsidó lány New York-i szerelméről szóló izraeli regény eladott példányszáma, miután az oktatási minisztérium kizárta a művet az irodalom érettségi olvasmányainak köréből - írta a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.


A minisztérium december végi, közfelháborodást kiváltó döntését azzal indokolta, hogy Dorit Rabinián regénye elősegítheti az asszimilációt. A tárca illetékes bizottsága szerint egy ilyen mű tovább szíthatja a palesztin-izraeli viszályt, az ifjúság pedig hajlamos a romantikára, és nem látja át az asszimiláció összetett kérdését.

"Az oktatási rendszer nem arra nevel, hogy nem zsidóval házasodjanak, nincs mit tenni" - vélekedett Dália Fenig, a minisztérium pedagógiai bizottságának helyettes vezetője a döntésről, de a közfelháborodás nyomán mégsem zárta ki, hogy a következő tanévben már az érettségizők listájára kerüljön Dorit Rabinián könyve.

"Nap mint nap foglalkozunk a kérdéssel, hogy mi kerüljön be a tananyagba és mi ne. Megvizsgáltuk, és ez az téma - zsidók és arabok szerelme - már szerepel más művek kapcsán a tananyagban, így a tanárok meg tudják vitatni" - közölte Fenig. "Nagyon nehéz időszakban vagyunk, mélyül a viszály, és úgy véltük, hogy ez a könyv most éppen többet árt, mint használ" - tette hozzá, de nem zárta ki, hogy a könyv a következő tanévben már az érettségizők listájára kerül.

A határozat nyomán azonban széles körű nyilvános vita indult, a helyi lapok tele lettek az alkotásban leírt történettel, és a könyvesboltok néhány nap alatt kifogytak a műből. A Ynetben megszólaltatott irodalomtanárok mind bejelentették, hogy noha nem szerepel az érettségi művek listáján, kötelező olvasmánnyá teszik a regényt. Ezt azzal indokolták, hogy fontosnak tartják a kötetben megfogalmazódó dilemmák megbeszélését diákjaikkal, és egyúttal segítségével áttekinthetik a hatalom által "betiltott" vagy "nem támogatott" irodalom kérdéskörét is.

Jichák Hercog, a szociáldemokrata Munkapárt és a parlamenti ellenzék vezetője Facebook-oldalán bírálta a műről született döntést: "Reggel több példányban megvásároltam a csodálatos Dorit Rabinián Határ-életét" - közölte. "Sötét világkép az, amely nem hisz az egyén vagy a fiatalok ítélőképességében. Ez egy szerencsétlen határozat, visszavonására kérem az oktatási minisztert, hogy biztosítsa a gondolkodás és a szólás szabadságát, hogy az továbbra is az izraeli oktatási rendszer vezérelve lehessen" - írta Hercog a minisztériumi véleményről.

A tiltakozás nem voltak hiábavaló, mert egyrészt szinte mindenki ezt a regényt olvassa, és már újabb kiadását tervezik, másrészt az izraeli polgárjogi szövetség kérvénye nyomán Jehuda Weinstein államügyész felszólította az igazságügyi minisztérium illetékeseit a döntés felülbírálására - értesült hétfői számában az Iszráel Hajom (Izrael Ma) című újság.