Amikor a szegénység mérgez meg egy generációt

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

A rendszerváltás idején egy apró somogyi faluban az újszülöttek kétharmada fejlődési rendellenességgel jött a világra, az ügyet Czeizel Endre is vizsgálta. A település hallgat a múltjáról és küszködik a jelennel. Riport Rinyaszentkirályról.


Pokoli időszakot éltek át 25 évvel ezelőtt egy kis, Somogy megyei faluban. 1989 és 1990 környékén a Rinyaszentkirályon született gyerekek kétharmada fejlődési rendellenességgel jött a világra. Gyorsan híre ment a sok problémás újszülöttnek: Budapestről érkezett orvoscsoport, hogy megvizsgálja, mi áll az esetek hátterében. A kutatókat Czeizel Endre vezette.

A genetikus statisztikái szerint abban a két évben tizenöt gyerek született az akkor 450 lelkes faluban. Tizenegy valamilyen rendellenességgel, köztük négy pici Down-kórosként, ami arányait tekintve 223-szor volt nagyobb a magyar populációban észlelt eseteknél. Volt hat ikerszülés is, ami hússzorosa volt az országos átlagnak.



Czeizel Endre most a VS.hu kérésére felidézte a vizsgálat eredményét is. A terepvizsgálat során ugyanis kiderült, hogy 1987-ben került új vezető rinyaszentkirályi halgazdaság élére, aki nekifogott a halállomány parazitamentesítésének. Az eljárás – amit a halászok „kémiai gyors fürdetésnek” hívtak – során a falu környéki négy tó halait lehalászták, majd 5-10 percen át vegyszeres hordókban kezelték. Literenként 500 milligramm Flibol (ami 40 százaléknyi, azóta betiltott triklórfon nevű rovarirtót tartalmaz) volt az a vegyszer, amelynek erősen mérgező a hatása, de nem csak a parazitákra. A kezelt halakat aztán visszaengedték a tóba, bár az engedés némileg túlzó, mivel a legtöbb pikkelyes a méregtől kábultan lebegett a vízfelszínen.


A halászatot megtiltották ugyan egy időre, a helyieknek mégis kapóra jött, hogy bot nélkül, kosárral is lehet vacsorát fogni. Egyesek még a mélyhűtőt is telerakták, gondolva a jövőre. Miután a 11 érintett anyából kilencnél (köztük az összes Down-kóros gyerek családjánál) bebizonyosodott, hogy ettek a halból, a kutatóknak nem volt nehéz összefüggést találni a mérgezés és a fejlődési rendellenességek között.

„A várandósok becsült napi halfogyasztása 250 gramm volt és ez 25-100 milligramm trichlorfon bevitelét jelentette, míg a megengedett napi bevitel nem haladhatja meg a 0,01 mg/kg-ot, azaz 0,60 mg-ot egy felnőtt nőben” – jegyzi meg Czeizel Endre. Később német és angol kutatók is arra a megállapításra jutottak állatkísérletek alapján, hogy a triklórfon nagy dózisban okozhat Down-kórt.



Negyedszázaddal később – Görgeteg felől érkezve Rinyaszentkirályra – semmi sem utal a falu borús múltjára. Igaz, a nincstelenség sok mindent elfed. Az első helybelit is, aki saját kertjéből igazít el minket, a pénztelenség hozta ide. Itt ugyanis 500 ezerért lehetett házat kapni, a válása után pedig ez tűnt az egyetlen járható útnak. Sajnos félmillió forintért csak kis ház jár, kis telekkel, munka nem.

Molnár József, a falu polgármestere sem kertel, amikor a Rinyaszentkirály helyzetéről kérdezzük:


Az anyagi helyzetünk brutálisan szar. Itt megtanították az embereket 22 ezer 800 forintból élni. Ráadásul felnőtt egy generáció anélkül, hogy látta volna a szüleit dolgozni

– mondja a függetlenként újrázó településvezető. Fő foglalkoztató az önkormányzat; negyven közmunkás van, aki pedig nem a munkának álcázott állami közfoglalkoztatásban vesz részt, az jobbára gyógynövényt gyűjt, gombászik. Erre van lehetőség, hiszen majdnem hetven hektár erdő veszi körül a falut, százéves fákkal, védett madarakkal és rengeteg szarvassal. A Rinya folyóból felduzzasztott négy halastó, csak ráadás, ami idevonzza a turistákat, horgászokat.



Mielőtt polgármester lett volna, Molnár József is ezeknél a halastavaknál dolgozott. „Apám halőr volt. Gyerekként havi száz forintot kaptam, hogy csónakkal lehajtsam a kacsákat a vízről.”. Halászmesterként tudott az 1989 környéki flibolozásról is, de szerinte kizárt, hogy ez okozta volna a megbetegedéseket.


Eljött hozzánk egy újságíró, főztem neki halászlevet abból a halból. Jó étvággyal ette.

Hogy akkor mi okozta a bajokat, azt ő sem tudja, bár bántotta, hogy akkoriban olyan mendemondák kaptak szárnyra a környéken, hogy „a falu bikája lett genetikai beteg”, meg, hogy „mindenki mindenkivel csinálta” és ezért lett ennyi beteg újszülött. Czeizel Endrére jó szívvel gondol, „tartott filmvetítést, magyarázott, emberséges volt”.



A polgármester nem csak a halgazdaság miatt érintett. Lánya, Barbara is az egyik kritikus évben született, a rendellenességek közül neki a nyílt ajakhasadék „jutott”. Falubeli kortársai közül négyen is meghaltak hat hónapos koruk előtt, Barbinak pedig egyéves koráig négy műtéten kellett átesnie, hogy mára boldog élete legyen. Az övé sikertörténet: tavaly végzett mint védőnő, helyben akar elhelyezkedni, mert a barátja is helyi, a fiú a halgazdaságban dolgozik.

Molnár polgármester nehezményezi, hogy csak addig volt a rendellenességek miatt nagy lárma, amíg a kutatók a faluban voltak. Utána pedig a családok magukra maradtak: ki a tragédiával, ki a beteg gyerekével. Nagyatád a legközelebbi város, de hiába van légvonalban hét kilométerre csupán, a természetvédelmi területek miatt kerülni kell, így rögtön megháromszorozódik a távolság. 21 kilométer biciklivel sok, benzinben meg drága.

Barbara édesanyjával a halastónál találkozunk. Ő sem hisz a Flibol-mérgezésben. „Nem ettünk dögöt, nem voltunk rászorulva” – mondja az asszony a tóparton. Teóriája neki is van, korábban ugyanis egy cipőfelsőrész-készítő üzemben dolgozott, csakúgy, mint egy másik érintett anya. Szerinte ott történhetett valami, ami aztán bekavart a szülésnél.



A faluban többen is Orsós Rozáliához irányítanak, bár a pontos címet senki nem tudja, csak az utcában biztosak és abban, hogy egy sárga színű házat keressünk. A citrom épület megvan, előtte az asszony áll, akinek akkor ikrei születtek, mindketten Down-kórosak. Nem minket várt, hanem a kis faluban egyszerre cirkáló két mobilbolt egyikét – a rendes már bezárt, nem éri meg üzemeltetni. A középkorú cigány asszony kenyérrel és tejjel a kezében köszön el, a múltról nem akar beszélni. A közmunkáról talán – inog meg egy pillanatra –, de arról sem most. Tiszteletben tartjuk a terheit.


A faluban sokan érintettek valamilyen rokoni szálon, de csak kevesen beszélnek. A fejlődési rendellenességgel született gyerekek egy része fiatalon meghalt, a polgármester lányához hasonló enyhébb rendellenességgel élők elköltöztek. Egy fiút többen is említettek, aki nemrég munkához jutott, a nagyatádi Tescóban.


A temetőhöz közeli házból egy férfi jön ki. Látta, hogy a sírok között járunk.

- Akiket maguk keresnek, nem itt vannak eltemetve.

- Honnan tudja, kiket keresünk?

- Más híres halottaink nincsenek, csak a gyerekeink.

Több kérdésre nem válaszol. Ebben maradunk.