A szereplés élteti a Fidesz sötét mágusát

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Minden szereplését, még a miniszterelnök iránti rajongását is arra használja fel, hogy önmagát építse. Lubickol abban, ha a saját pártcsaládja támadja és egyfajta sötét mágust lát benne. Önjárósága veszélyt is jelenthet a Fideszre, ezért korlátozott irányába a bizalom. G. Fodor Gábor portréja.


G. Fodor Gábor szeret a középpontban lenni. A Századvég stratégiai igazgatóját, a 888.hu főszerkesztőjét valószínűleg az sem zavarja, hogy a Fideszen belül is sokan megvetik azt, amit csinál. „Lubickol a támadásokban, abból is érzi, hogy fontos szereplő” – fogalmazott az egyik ismerőse. Egy kormányzati tisztviselő olyan embernek írta le, mint aki „vágyik a reflektorfényre, örül annak, ha középpontban lehet”.

A 41 éves G. Fodor Gábor a Miskolc közelében fekvő, ötezer lelkes Szikszón született. A szerény családi körülmények között nevelkedett fiúra a miskolci egyetemen figyeltek fel a politológus tanárai, ők beszélték rá, hogy Budapesten tanuljon tovább. Később az ELTE jogi karán doktorált politológiából.


Fontos akart lenni

A kétezres évek elején több egyetemen tanított, az ELTE jogi kara mellett a Corvinuson is. A diákjai szerint jól felépített, elgondolkodtató órákat tartott, amelyek középpontjában ő maga állt viccelődő, cinikus megszólalásaival. Élvezte a diákok figyelmét. Mentora, Schlett István javaslatára vette fel a „G.” előtagot, hogy megkülönböztesse magát az azonos nevű SZDSZ-es politikustól. Schlett-tel közösen írt könyvéért 2007-ben elnyerte a Kolnai Aurél-díjat, amely a szakmán belül komoly elismerésnek számít.

Felkészültségét politológustársai is elismerték. „Olvasott, elmélyült, generációjának egyik legfelkészültebb politológusa” – mondta egyikük. Egy másik „a médiapolitológusok közül a legokosabbnak” nevezte. De nem csak eszével hívta fel magára figyelmet. Az egyik könyve, a Kormányzás/tudás címlapján például Batthyány Gyula Kupleráj cím képe látható. A könyvben pedig több oldalon elemezte Gustave Courbet női nemi szervet ábrázoló festményét, A világ eredetét. „Egy kitárt női ágyék, amely hívogatóan csalogat a szeméremrés mesterien festett vonalával, mégis szükségképpen torzó marad” – írta.


Gustave Courbet: A világ eredete


Az elméleti politológusként elért sikerek mégsem elégítették ki, egyre inkább kereste a kapcsolatot a hatalommal. „Fontos akart lenni, a meg nem értettség miatt közeledett a politika világához” – mondta róla egyik politológus ismerőse. Ezt állítólag a mentora zokon is vette, Schlett szerette volna, ha a politikai gondolkodástörténetről szóló kutatásait G. Fodor folytatja tovább. Erről szerettük volna megkérdezni Schlettet, a politológus írásban mindössze annyit közölt, nem kíván nyilatkozni.

Egyetemi tanártársán, Stumpf Istvánon keresztül került kapcsolatba a kétezres évek közepén a Századvéggel. A Fideszhez közel álló alapítványnak akkor az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt az elnöke. A Fidesz 2007-es kordonbontó akciója után G. Fodor már a Századvég elemzőjeként nyilatkozott. A 2010-es kormányváltás után Stumpfot alkotmánybíróvá nevezték ki, így megvált századvéges érdekeltségeitől. G. Fodor maradt, és az új vezetéssel, valamint a velük együtt érkező Habony Árpáddal is jó kapcsolatot épített ki. Kerestük Stumpfot is, ő szintén nem kívánt nyilatkozni.


Stumpf és G. Fodor


A G. Fodor-show

A politológus elérte célját, a hatalom közelébe került. A Századvégnél a kormányzati politikát kidolgozó tanácsadó testület tagja lett, pozíciója miatt államtitkokhoz is hozzáférhet. A miniszterelnök főtanácsadójával olyan jól megértették egymást, hogy bekerült Habony négy-őt fős, szűkebb stábjába is. A kommunikációs csapat működésére rálátók szerint G. Fodor Habony ötleteit finomítja tovább, azon gondolkodik, hogy ezek később milyen formában jelenjenek meg a kormányzati megszólalásokban. Habony ösztönösen dolgozik, G. Fodor viszont komoly háttértudással rendelkezik, így állítólag jól kiegészítik egymást.

G. Fodor a nyilvánosság felé ügyesen használja ki, hogy a kormányzati tanácsadói munkáról – ellentétben például egy államtitkári poszttal – keveset lehet tudni, nehéz visszakövetni, hogy egy-egy ötlet pontosan kinek a fejéből pattant ki. Éppen ezért nehéz ellenőrizni a róla szóló történetek valóságalapját is. Az egyik szerint például részt vett Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédének előkészítésében. Állítólag a G. Fodorék által készített első változatban szó sem volt illiberális államról, azt a miniszterelnök később, más sugallatra írta bele.

„Hogy Orbánnak tanácsadói lennének? Hogy lehetnének, és egyáltalán milyen tanácsadói lehetnek egy olyan embernek, aki közel három évtizede a politika első vonalában harcol? (…) Az más kérdés, hogy beszélget-e emberekkel, kikéri-e a véleményüket” – fogalmazott a Magyar Narancsnak, amikor saját maga és Habony szerepéről kérdezték.



„Tudatosan rájátszik arra, hogy a nyilvánosságban fontos legyen. Ez a G. Fodor-show, aminek ő a főszereplője és a rendezője” – mondta róla egyik ismerőse. Szerinte a miniszterelnök iránti rajongását is saját építésére használja, nem bánja, ha idézik a különc, eltúlzott mondatait, miközben négyszemközt jóval visszafogottabban viselkedik. A kormány kommunikációs stábjának egyik tagja szerint G. Fodor kifejezetten „élvezi, hogy félig háttérben van, de közben a titkos tanácsosi minősége köztudott”. A politikus ezt „hiúságnak” nevezte, de többször kiemelte G. Fodor „kiváló íráskészségét”, „lényeglátását”.

Valószínűleg ennek az építkezésnek a része, hogy 2012 nyarán blogot indított, amelyben olyan „politikai gondolkodóként” definiálta magát, akinek az a dolga, hogy munkájával, gondolataival segítse az Orbán-kormányt. A kormányzati lépéseket magyarázó bejegyzéseit rendszeresen idézték a lapok, például amikor a „világ legfaszagányosabb rezsicsökkentéséről” írt, vagy amikor azt magyarázta, hogy a határozott politikai vezető férfias. „Van egy ambíció, ágaskodik, áll mint a cövek, sőt, ki akar törni” – írta. Később egy interjúban azt mondta, Orbánra gondolt, a miniszterelnököt férfiasnak tartja, de szó sincs arról, hogy egy fallosszal azonosítaná.

Beleillik ebben a folyamatba az is, hogy tavaly elvállalta a részben Habony Árpád érdekeltségébe tartozó 888.hu főszerkesztői posztját. G. Fodor láthatóan büszke a 444 ellenpólusaként létrejött lapra, legalábbis erre utal, hogy a Facebook-falát elárasztják az újság Migráns CSÖ888Skontent!!!, Ki a faszagyerek című cikkei. Novemberben például sajtókártyájának fotóját is kiposztolta azzal a szöveggel, hogy „No. 001”.



De mennyire fontos?

Néha viszont túl is lő a célon. A már idézett tavaly februári Magyar Narancs-interjúban politikai terméknek nevezte a „polgári Magyarország” szlogent. A kijelentés miatt komoly kritikákat kapott kormányzati politikusoktól, sőt még Orbán Viktor is kitért erre a tavalyi évértékelő beszédében. Idén azzal haragította magára az ellenzéki és a kormánypárti politikusokat, hogy a 888.hu Tóbiás József szocialisa politikus feleségéről, Rába Tímeáról jelentetett meg régi aktfotókat, a cikk eredetileg Ön kiverné-e Tóbiás József feleségének régi képére? címmel jelent meg. Az írás miatt később elnézést kért.

Bár az akcióival középpontba került, valószínűleg pont ezek miatt korlátozottabb a kormányzatra gyakorolt befolyása, mint amennyit a politológus mutatni szeretne. A Fidesz vezetése nem díjazza, ha egy pártkatona nem akkor szerepel, amikor kell, ha ennyire kitűnik egyedi szerepléseivel. Egy kormányzati forrás szerint nem túl szerencsés, hogy G. Fodor a nyilvánosság előtt a politikának nem az idealisztikus, hanem a cinikus oldalát domborítja ki. „Szeret a sötét mágus szerepében tetszelegni” – fogalmazott.

A Fidesz számára sokkal megbízhatóbbnak tűnik az ugyancsak a Századvégnél dolgozó Lánczi Tamás. A Századvéget vezető Lánczi András fia nem enged meg magának akkora autonómiát, mint G. Fodor, és más jellegű megbízásokat is kap. Lánczi lett az ügyvezetője Habony és a Fidesznek is tanácsokat adó Arthur Finkelstein Londonban bejegyzett cégének. De bekerült a a dohány-nagykereskedelem monopóliumát elnyerő British American Tobacco felügyelőbizottságába is. Lánczi sem kívánt lapunknak nyilatkozni.

G. Fodornak a miniszterelnökkel nincs személyes kapcsolata, nem beszélgetnek négyszemközt. Orbán Viktorral úgy lehet egy légtérben, ha a szobában Habony Árpád is jelen van, a főtanácsadó ilyen esetekben állítólag gondosan ügyel arra, hogy kizárólag ő beszéljen a miniszterelnökhöz, Orbán így minden ötletet tőle hall. G. Fodornak nincs komolyabb kapcsolata a kormánypárti képviselőkkel és az államtitkárokkal sem. A politológust korábban bíráló Gulyás Gergely is arra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, amikor megkerestük, hogy nem ismeri túl jól G. Fodort.

Maga G. Fodor sem állt kötélnek. Szerinte portrét halott emberekről szoktak írni, ő pedig még „cselekvő résztvevője a folyamatoknak”. Azt mondta: nem az ő személyisége a fontos, ehelyett sokkal érdekesebb, hogy szerepléseit miért ilyen reakciók, viták kísérik. Szerinte egy erről szóló cikk többet elmondana a jelenlegi Magyarországról, mint az életrajzi adatai.