A Szépművészeti igazgatója volt Habony Árpád esküvői tanúja

Fotó: FOTO

-

Baán László szerint ez nem játszott szerepet abban, hogy a tanácsadó üzlettársai roppant értékes festményeket bérelhettek a múzeumtól. A főigazgató az indulatokat látva úgy döntött, többé nem kölcsönöznek műtárgyakat magáncégeknek.


Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója személyesen jó viszonyban van Habony Árpáddal, olyannyira, hogy ő volt a miniszterelnök tanácsadójának esküvői tanúja – erősítette meg maga Baán a 444-nek adott videóinterjúban. A főigazgató szerint ugyanakkor ez a személyes viszony nem játszott szerepet abban, hogy Jáksó László és Halkó Gabriellának közös cége, a BrandLab Kft. tíz, összesen közel 300 millió forint értékű barokk festményt – ezekről itt olvashat részletesen – kölcsönözhetett ki a múzeumból, amelyeket a cég Szerb utcai irodájában őrizték, ott, ahol Habony is sűrűn megfordult. Baán szerint a cég egy forgatáshoz akarta használni a képeket, de három hónap után azok visszakerültek a raktárba.

Baán szerint mintegy háromezer mű van letétben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből. 2010-ben született egy minisztériumi állásfoglalás, amely a letéti típusú kölcsönzéseknél nem tette kötelezővé a tárca jóváhagyását. A műtárgyának többsége „gyakorlatilag ingyen” van külső helyszínen, ezek közül 1800 múzeumokban, másik 1200 azonban nem közgyűjteményekben: közhatalmi szerveknél, önkormányzatoknál, bíróságoknál és néhány esetben akár cégeknél is.

Ha a múzeumok elindulnának azon az úton, hogy pénzt kérjenek a kikölcsönzött műtárgyakért, sokkal jelentősebb bevételekhez juthatnának, természetesen a megfelelő biztonsági feltételek mellett. Látván azonban az indulatokat, a Szépművészeti nem kölcsönöz többé magáncégeknek – idézi Baán Lászlót az MTI.