A pártja meggyengült, de Merkelt nem győzték le

Fotó: DPA / DANIEL MAURER

-

Bár a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó német kereszténydemokraták érzékeny veszteségeket szenvedtek a vasárnapi tartományi választásokon, ez Angela Merkel kancellár pozícióit és menekültpolitikáját egyelőre nem rendíti meg. A választás igazi győztesei a Zöld párt Baden-Württembergben, és a csalódott tömegek szája íze szerint beszélő, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD).


A Németországban tartott szupervasárnap után a külföldet leginkább az érdekli, milyen jelzést adtak Angela Merkelnek a választók. Merthogy a három tartományban egyszerre tartott választás egy nagymintás közvélemény-kutatásnak, és egy kis népszavazásnak is tekinthető a kancellár menekültpolitikájáról.

Noha Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) érzékeny veszteségeket szenvedett, ez a kancellár pozícióit egyelőre nem rendíti meg. Az az érdekes helyzet állt ugyanis elő, hogy a CDU mindhárom tartományban olyan jelöltet állított csatasorba, akik korábban így vagy úgy bírálták Merkel befogadó jellegű menekültpolitikáját.

A kereszténydemokrata szavazók jelentős része szemében azonban Merkel nyilvános bírálata nem volt fair, és ez a Merkellel egyetértő CDU-szavazókat részben elbizonytalanította. Merkel menekültpolitikáját sokkal inkább helyeselték a Zöldek és a szociáldemokrata párt politikusai és szavazói. Megfordítva a dolgot: a kancellár menekültügyben soha nem kapott a Zöldektől olyan éles bírálatokat, mint éppen saját pártjától.Ezek a szavazatok tehát - akár a kereszténydemokrata érzelműektől is - most részben a baloldali pártokhoz vándoroltak.


Nincs alternatívája

Azzal, hogy Merkel a kereszténydemokratákat balra húzta (amiben a bajor CSU nem tartott vele), óhatatlanul is teret engedett az elbizonytalanodók szája íze szerint beszélő populista és bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD). Az első elemzések szerint a mostani tartományi választások eredménye leginkább azt mutatja, mennyire polarizálta a német társadalmat a menekültügy. Merkel pozíciója azonban ettől nem rendült meg.

A kancellárt egyelőre semmi nem készteti arra, hogy változtasson eddigi álláspontján a menekültválságban. Eddig is támadta saját pártja és a bajor keresztényszociális testvérpárt (CSU), ezután is fogja. Még ha a CDU most komoly veszteségeket is szenvedett, azt a párton belül is tudják, hogy senki nincs, akit a kereszténydemokraták Merkelen kívül eredménnyel indíthatnának a 2017-es Bundestag-választáson. Merkel pedig meg van győződve arról, hogy az által képviselt megoldás az egyetlen értelmesen járható út Németországnak és az Európai Uniónak. Szinte már mantraszerűen ismételgeti javaslatait az EU külső határainak védelméről, a menekültek és a terhek közös elosztásáról, az embercsempészet elleni fellépésről és a szíriai konfliktus rendezéséről. Ezt fogja tenni a március 17-i uniós csúcson is.



A nyertesek



  • A Zöld párt Baden-Württembergben a történelemben először a legerősebb párttá vált egy tartományi parlamentben. Az 1953-2011 között kereszténydemokrata fellegvárnak számító tartomány bezöldült. Ez leginkább a népszerű Winfried Kretschmann kormányfőnek köszönhető, aki az egyik leginkább iparosodott tartományban olyan ökopolitikát folytatott, ami a gazdaság versenyképességét is növelte.
  • A szociáldemokraták Rajna-vidék-Pfalzban, akik a párt országos gyengülése ellenére tudták növelni támogatottságukat. Malu Dreyer szociáldemokrata kormányfőnek sikerült lehajrázni a kereszténydemokraták egyik nagyágyújának, sőt Merkel egyik lehetséges utódjának tartott Julia Klöcknert.
  • A bevándorlásellenes Alternatíva Németország, amelyik mindhárom tartományi parlamentbe bejutott, és ezzel már a 16-ból nyolcban rendelkezik képviselettel. Szász-Anhaltban 24 százalékos eredményt értek el, és a második erővé váltak. A párt vezetői számára eredmény az is, hogy már nemcsak az egykori keleti tartományokban erősek: most két nyugati régióban is két számjegyű eredmény értek el.


A vesztesek


  • A szövetségi szinten a CDU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták súlyos, 12 százalékos veszteséget szenvedtek Szász-Anhaltban, és 9 százalékot vesztettek Baden-Württenbergben is. Két tartományban is a negyedik helyre szorultak.
  • Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU). Mindhárom tartományban csökkent a támogatottsága. Baden-Württenbergben több mint 10 százalékkal gyengébben szerepeltek, mint öt évvel ezelőtt. A három tartomány közül csak egyben (Száz-Anhaltban) maradt a legerősebb párt a CDU.


Mennyire veszélyes az AfD?

A 2013-ban megalakított populista párt az utcán és az interneten hódít, sokszor a politikai korrektség kereteit tudatosan feszegető megnyilvánulásaival. Frauke Petry, a párt egyik vezetője volt az, aki nemrég tűzparancs kiadását sürgette a határon az illegális bevándorlók ellen.


A párt azokat a bizonytalan szavazókat tudta mobilizálni, akik eddig távol maradtak a választásoktól. A súlyos gazdasági nehézségekkel, magas munkanélküliséggel küzdő egykori keletnémet tartományban, Szász-Anhaltban emelkedett leginkább a választási részvétel: öt évvel ezelőtthöz (51 százalék) képest most több mint 10 százalékkal többen mentek el most szavazni. Az sem véletlen, hogy eddigi legjobb eredményét itt érte el a párt.

A harsány utcai politizálással felnőtt, de a szélsőjobboldali és náci szimpátiát élesen elutasító pártnak most tartományi parlamentekben kell megmutatnia, mire képes. A párton belül feszültségeket okozhat, hogy a két nyugati tartományban egészen más stílust kell alkalmazniuk, az ottani radikális választóknak ugyanis nem jön be az a stílus, ami keleten nyerő. Várhatóan 2017-ben a Bundestagba is bejutnak, de ott nem biztos, hogy kétszámjegyű eredményt érnek el, a párt elutasítottsága ugyanis jóval nagyobb a támogatottságánál.