2500 dzsihadistával végzett a nyugati koalíció decemberben

Fotó: MTI/AP / Pavlosz Vrionidész

-

Az amerikaiak szerint az Iszlám Állam egyre több területet veszt el mindeközben.


A növekvő ütemű és intenzitású, Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciós légicsapások Szíriában és Irakban az Iszlám Állam közel 2500 dzsihadistájával végeztek csak tavaly decemberben – közölte Steve Warren ezredes, a katonai szövetség szóvivője szerdán.

Beszámolt arról is, hogy az Irakban az Iszlám Állam tavaly mintegy 20 ezer négyzetkilométer terület felett veszítette el uralmát, május óta pedig nem sikerült újabb területeket az ellenőrzése alá vonnia.

Warren szerint a koalíciós légicsapások révén az Iszlám Állam az olajkitermelésből származó bevételeinek 30 százalékától is elesett. A tavaly októberben indított „Tidal Wave II” (Szökőár 2) nevű légi hadművelet keretében az Iszlám Állam által ellenőrzött olajkitermelő létesítményeket támadják, és mindeddig 65 bevetést hajtottak végre. Warren elmondása szerint a dzsihadista szervezet tavaly napi 45 ezer hordó olajt termelt, ami mintegy 34 ezerre csökkent a légi hadműveleteknek köszönhetően.