200 millió nő kénytelen csonkolt nemi szervvel élni

Fotó: AFP / MARCO LONGARI

-

Az ENSZ elé került friss statisztikai adatok szerint 70 millióval még a korábban becsültnél is többen vannak azok a lányok és asszonyok, akik átestek az egyes országokban gyakorlatilag teljes körű női körülmetélésen, ami a külső nemi szervek csonkítását, illetve eltávolítását jelenti.


A jelentést az UNICEF készítette, e szerint egyes országokban, például Szomáliában vagy Guineában, a női külső nemi szervek csonkításán majdnem minden kislány átesik, többnyire még az ötödik születésnapja előtt. Az ősi szokást, bár ilyen kötelezettséget egyik vallás sem ismer, sok helyen vallási előírásnak tekintik.


2014-ben egyharmaddal, mintegy 70 millióval kevesebbre becsülték a körülmetélést elszenvedett nők számát, közölte az ENSZ, amely szerint ez a szám tovább nő majd a következő 15 évben. Sajátos módon a közzétett jelentésben számos országban a férfiak többsége is úgy véli, hogy a szokásnak véget kell vetni.

A brutális rituálé során részben vagy teljesen eltávolítják a külső nemi szerveket, köztük a kis- és nagyajkakat, valamint a csiklót. Előfordul, hogy bevarrják a vaginát is.

A jelentésben nem szerepel több olyan ország, ahol pedig él a szokás: például Kolumbia, Omán, India, Malajzia vagy Szaúd-Arábia.