160 ezer menekültet vállaltak, de 500-at se vettek még át az EU-tagok

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

Rengeteg vita előzte meg, több ország ellene szavazott, és akik támogatták, azok sem hajtották végre. A novemberben jóváhagyott 160 ezres menekült kvótából eddig csak 497 menekültet osztottak szét a tagállamok között – derül ki az Európai Bizottság helyzetjelentéséből.


Az Európai Bizottság szerdán tette közzé azt a jelentést, amely a novemberben elfogadott menekültkvótával foglalkozik. Ennek értelmében a tagországok a Görögországba és Olaszországba érkezett menekültek közül vennének át embereket, elbírálnák a menedékkérelmeiket, illetve, aki megkapja a védelmet, az a fogadó országban maradhatna. Eredetileg Magyarországtól is átvállaltak volna menedékkérőket, de erre végül a magyar kormány tiltakozása miatt nem került sor. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia a döntés ellen szavazott.

A Bizottság adatai szerint mostanáig alig történt valami. A 66 400 fős görög kvótából eddig 218 menekültet osztottak szét nyolc ország között, a 39 600 fős olasz kvótából pedig 279-et ugyancsak nyolc tagállam között.

Eddig 12 ország fogadott be menekülteket, és öt olyan van, amelyik felajánlást sem tett: Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria és Horvátország. Az utóbbi három néhány hónapja még megszavazta a kvótát.

Nem valósult meg az uniós közreműködéssel üzemelő regisztrációs pontok és befogadóállomások, az úgynevezett hot spotok felállítása sem, sem Görögországban, sem Olaszországban. Az utóbbiban hat helyett kettő üzemel, Görögországban öt helyett egy. Ennek ellenére mindkét országban az érkezők 80-90 százalékától vesznek már ujjlenyomatot.