Gábor Zsazsa, a díva, aki a válásai után ismerte ki igazán a férfiakat

Forrás: AFP

-

Kilencvenkilenc éves korában meghalt Gábor Zsazsa egykori színész- és szépségkirálynő, aki nem annyira alakításainak, mintsem látványos életmódjának, kilenc férjének és szellemes aranyköpéseinek köszönhette hírnevét.


Gábor Zsazsa 1917. február 6-án született Budapesten egy Gábor Vilmos nevű katona és Gábor Jolie középső lánygyerekeként. Eredeti neve Gábor Sári volt, keresztnevét Fedák Sári színésznő után kapta. Négyéves korától lovagolt, ami később is a szenvedélye maradt, 1984-ben lóháton nyitotta meg a Los Angeles-i olimpiát.

Tizenéves korában svájci bentlakásos iskolában tanult, majd a feltűnően szép lányt 1934-ben Bécsben fedezte fel Richard Tauber tenor, aki szerepet adott neki egy Bécsben színpadra állított operettjében.


Egy kedves és megértő férfira vágyom. Túl magas elvárás ez egy milliomostól?

Gábor Zsazsa


Nővérével, Magdával és húgával, Évával együtt a három dekoratív Gábor lány a budapesti társasági élet rendszeres szereplőjévé vált. 1936-ban Zsazsa elnyerte az akkor Miss Hungária néven futó szépségverseny szépségkirálynői címét. 1937-ben hozzáment a budapesti török követség egyik munkatársához, akivel Ankarába költöztek, majd 1941-es válásuk után a zsidó származású Zsazsa kivándorolt az Egyesült Államokba. Anyja és nővére 1944-ben menekült az Államokba, húga pedig már 1939 óta ott élt.



Kiváló vagyok a háztartásban: amikor elhagyok egy férfit, megtartom a házát.

Gábor Zsazsa


Első kisebb filmszerepét az 1952-es Öröm ránézni (Lovely to Look At) című zenés filmben játszotta, és ugyanabban az évben John Huston Moulin Rouge című Toulouse-Lautrec-filmjében is szerepelt: a festő képein felbukkanó Jane Avril kánkántáncost formálta meg.


Gábor Zsazsa (jobb szélen) az Öröm ránézni című filmben


Szerepelt számos tévésorozatban, 1958-ban pedig Orson Welles A gonosz érintése című filmjében cameózott egy sztriptízklub tulajdonosaként. Igazán jelentős alakítások és filmek nem fűződnek a nevéhez; későbbi éveiben legtöbbször saját magát alakította különböző cameókban. Legutolsó nagyjátékfilmes jelenése is ilyen volt a '96-os A Brady család 2 című komédiában.


Orson Welles és Gábor Zsazsa A gonosz érintésében


Egy férfit sem gyűlöltem meg annyira, hogy visszaadjam neki a gyémántjait.

Gábor Zsazsa


Második férje a hotelmágnás Conrad Hilton volt, akivel egy lányuk, Francesca született, aki 2015-ben halt meg. Hiltont további hét férj követte, Zsazsa 1986 óta a huszonhat évvel fiatalabb Frédéric Prinz von Anhalttal élt. Legrövidebb házassága az utolsó előtti volt Felipe de Alba mexikói ügyvéd/színésszel, amely 1983-ban mindössze egy napig tartott, aztán érvénytelenítették, mert Zsazsa hivatalosan még nem vált el előző, hetedik férjétől. Harmadik férje George Sanders színész volt, aki jóval azután, hogy Zsazsával véget ért a házasságuk, elvette Zsazsa nővérét, Magdát. Külön említést érdemel még a hatodik férj, Jack Ryan is, aki a Barbie baba tervezője volt.


Gábor Zsa Zsa, Conrad Hilton, Natalie Wood

Gábor Zsazsa, Conrad Hilton és Natalie Wood


Hogy hány férjet fogyasztottam? A sajátjaimon kívül?

Gábor Zsazsa


Vicces anekdotái és szókimondó stílusa miatt Zsazsa a beszélgetős tévéműsorok kedvelt vendége volt még idősebb korában is, szerepelt többek közt a Friderikusz Show-ban is. 1989-ben azzal roadshow-zott, hogy letartóztatták, amikor állítólag felpofozott egy rendőrt, aki szerinte tiszteletlen volt vele, amikor közlekedési vétség miatt megállította Los Angelesben.

Az alábbi videóban Zsazsa körbevezeti Oprah-t a házában:



Itt pedig David Lettermannel gyorskaját zabálnak valamikor a 90-es évek elején:



Több memoárt is írt: 1960-ban jelent meg a Zsa Zsa Gábor: My Story, 1970-ben a How to Catch a Man, How to Keep a Man, How to Get Rid of a Man, '91-ben pedig a magyarul is kiadott Nekem nem elég egy élet (One Lifetime Is Not Enough).



Csak akkor ismersz ki igazán egy férfit, ha már elváltál tőle.

Gábor Zsazsa


A 2000-es években egészségügyi problémái miatt került többször a hírekbe: 2002-ben autóbalesetet szenvedett, és tolószékbe kényszerült, később több agyvérzést kapott, és csípőprotézist kellett beültetni neki. 2011-ben egy fertőzést követően jobb lábát térd fölött amputálták.

Kilencvenkilencedik születésnapja után egy nappal, február 8-án vitték kórházba tüdőfertőzés miatt, amelyet állítólag a táplálására szolgáló cső miatt kapott. A csövet műtéti úton tervezték eltávolítani.