Vida mellett még három kitiltott NAV-vezető lehet

Forrás: facebook.com

-

Az elnök a Magyar Nemzetnek beismerte, hogy ő is azok között a NAV-vezetők között van, akiket korrupcióban való részvétel gyanúja miatt kitiltottak az Egyesült Államokból. Értesüléseink szerint még három beosztottja is így járt.


Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjújában említette – nem nevesítve – több kollégáját, akiktől szintén megvonták a beutazás jogát az Egyesült Államokba. Pedig sem ő, sem kollégái nem korruptak – állítja. Értesülésünk szerint vele együtt az Egyesült Államokban nemkívánatossá nyilvánított személyek listáján van még a Vida által 2011-ben kinevezett, ellenőrzésekért felelős elnökhelyettes, Csillag Dezsőné, valamint az ellenőrzési főosztály vezetője, Dávida Marianna, illetve a kiemelt ügyek főigazgatóságának vezetője, Somos Katalin is.



Voltak vizsgálatok, de nem sokat tudni

A főigazgatóról már a VS.hu is megírta, hogy Horváth András és Vancsura István volt adóhivatali munkatársak állításai szerint hivatali hatáskörét túllépve akadályozott egyes hálózatos áfacsalásokkal kapcsolatos vizsgálatokat, az elnök és helyettese pedig több kiemelt adózó ellen áfacsalás kapcsán folyó vizsgálatot állíttatott le – erről korábban itt írtunk. (Ezzel szemben az elnöknő azt állítja, semmit nem követett el.) Az erre vonatkozó, nyilvánosság előtt is ismert dokumentumok alapján a vezetők ellen fegyelmi eljárás nem indult.

Igaz, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013 végén vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, ám a mindössze egy hétvégén át tartó ellenőrzés során nem találtak semmit. Olyannyira, hogy Varga Mihály az erről szóló jelentést azóta sem hozta nyilvánosságra. (Varga egyébként rendre kompetenciahiányra hivatkozott, amikor arról kérdezték, miért nem vonja felelősségre az adóhatóság elnökét, illetve miért nem kérdezi meg tőle, kapott-e érdesítést az amerikaiaktól. Pedig az adóhatóság vezetője közvetlenül a nemzetgazdasági miniszternek tartozik beszámolási kötelezettséggel.)

Ahogy egyelőre annak az átvilágításnak az eredményei sem ismertek, amelyet az Állami Számvevőszék végzett 2014. elején. Pedig az ÁSZ ennek során állítólag különös figyelmet fordított a kiemelt adózók körében végzett tevékenység kivizsgálására – arra a területre, ahol a volt NAV-os közérdekű adatbejelentők szerint bevett gyakorlat a korrupció, ahol kivételezett helyzetben lévő cégekkel szemben indított vizsgálatokat állítottak le, ahol a legnagyobb áfacsalások történnek.

A NAV-botrány kapcsán az ellenzék által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a kormány mindeddig megakadályozta, arra hivatkozva, hogy Horváth András bejelentése alapján ügyészségi vizsgálat folyik. Az ügyészségnél azonban mindössze egyetlen embert delegáltak a több ezer oldalas dokumentumok feltárására, a vizsgálat során pedig fel sem merült, hogy meghallgassák a NAV elnökét, elnökhelyettesét, ellenőrzési osztályvezetőjét, vagy akár a kiemelt ügyek főigazgatóját.


Vida „anyatigrisként” védi a NAV-ot

A NAV elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt ígérte, maga vezeti majd azt a bizottságot, amelynek a feladata lesz kivizsgálni a kitiltási botránnyal kapcsolatban esetleg érintett cégekhez és szálakhoz kötődő ügyeket. A bizottságnak azt is vizsgálnia kellene ugyan, hogy ezekben az ügyekben, illetve ezek eltussolásában milyen szerepe volt az említett NAV-vezetőknek, ám inkább arra számíthatunk, hogy a „beismerő” interjúban magát „anyatigris típusúnak” nevező Vida minden eszközzel védeni fogja esetlegesen érintett kollégáit és „második családja”, vagyis a NAV renoméját.

Ez a Magyar Nemzetben megjelent interjúból is kitűnik. A NAV-elnök abban egy az Európai Bizottság által készített jelentésre hivatkozva próbálja lerázni az adóhatóságról a hatékonytalanság vádját, illetve azt, hogy a NAV asszisztál az adócsalásokhoz. A Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a bizottsági dokumentum szerint 2013-ra már 1000 milliárd forint alá csökkent a beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség, ami jól mutatja, hogy az adóhatóság egyre hatékonyabban működik. A Vida által hivatkozott bizottsági jelentés azonban 2012-es adatokkal dolgozik, és azt állítja, hogy az elmúlt években folyamatosan romlott a NAV hatékonysága, azaz nőtt a beszedhető és a beszedett áfa közötti rés. A jelentés azt is kimondja, hogy a magyar adóhatóság az áfabeszedés szempontjából az európai átlag alatt teljesít.


Ha kommentelné a témát, a VS.hu Facebook-oldalán megteheti!