Szaporodnak a cégek és a pénzek Szijjártó kereskedőházai körül

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A Magyar Nemzeti Kereskedőháztól két cég veszi át a feladatok egy részét, újabb 3,7 milliárd forint felhasználásával. A külgazdasági és külügyminiszter szerint idehaza és külföldön is olyan hálózatokat hoznak létre, amelyek a magyar cégek külföldi piacszerzésében segítenek.


A szocialista Tóth Bertalan tette fel az írásbeli kérdést Szijjártó Péter miniszternek, hogy december végén miért kellett új stratégiai irányt kijelölni a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak (MNKH), és miért kellett 3,7 milliárd forintot átcsoportosítani számukra a költségvetésből.


Az MNKH-t még a keleti nyitás politikájának meghirdetésekor alapították, és azóta a világ több térségében, a volt szovjet területeken, az arab világban vagy éppen Afrikában is több kereskedőházat alapított a magyar állam ennek a cégnek az égisze alatt. A kereskedőházak jutalékrendszerben működtek, tehát a magyar cégek az elnyert külföldi üzletből juttattak vissza az állami cégnek. Az MNKH ugyanakkor állami támogatást is kapott, de a külföldi leányvállalatok működésébe nem sok betekintést kapott a közvélemény.

December végén azonban egy kormányhatározat arra utalt, hogy átalakítják az MNKH struktúráját, és két cége, a Magyar Kereskedelemfejlesztési és Promóciós Kft., valamint az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. 3,7 milliárd forintot kap a megnövekedett feladataira.

A miniszter válaszából csak nagyjából hámozható ki, mit is jelent ez a strukturális átalakítás és a növekvő feladatok. Az anyacégnél valószínűleg csak az irányító feladatok maradnak, a gyakorlati munkát, vagyis a piackutatást, üzletszerzést ez a másik két vállalat végzi. Az azonban nem világos, hogy miként választják szét a külföldi kereskedőházakat üzemeltető leányvállalatok és a Promóciós, valamint Hálózat Kft. működését.

Tényként annyit közölt Szijjártó Péter, hogy a Hálózat Kft. ezentúl úgynevezett akvizíciós hálózatot működtet a megyeszékhelyeken, valamint 22 határon túli irodát alakít ki. Az irodák feladata „az export árualap feltárása, integrálása, az illetékességi területükön működő ágazati szereplők célirányos felkutatása”. Azt nem tudni, hogy az akvizíciós hálózat mit takar.

A Promóciós Kft. működésében a miniszter ígérete szerint nagyobb hangsúly t kapnak a reláció- és ágazatspecifikus kereskedelemfejlesztési programok, valamint több üzletember-találkozót és fórumot rendeznek, és több megjelentésre adnak lehetőséget a magyar vállalatok számára.

A Promóciós és a Hálózat Kft. azután kezdte meg működését, hogy 2014 nyarán a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) felmondta a külföldi kiállításokon való magyar részvétel és a kísérő rendezvények szervezésére kötött, nettó 250 millió forint értékű keretmegállapodását hét céggel, illetve konzorciummal. A felmondás indoka a HIPA „feladatkörét érintő változások, illetve forrásainak az ezzel párhuzamosan várható szűkülése” volt. Most, másfél év múltán ugyanarra a célra – igaz, más szervezeti keretben – 3,7 milliárd forintot találtak.