Mégsem kell online pénztárgép a falusi turizmushoz

-

A falusi vendégfogadásból élő magánvállalkozók mentesülnek a pénztárgépek januári bevezetése alól, írja a Magyar Idők, minisztériumi forrásra hivatkozva.


Hivatalosan közel 3000 regisztrált vállalkozó foglalkozik falusi vendéglátással, a bejelentés nélkül működőkkel együtt pedig becslések szerint 5-6 ezer.

A falusi vendéglátóknak nem kötelező áfát fizetniük, és bevételeikről szigorú rendszerben kell számot adniuk, így, akárcsak a tavalyi évben, továbbra sem kötelező számukra a pénztárgép.

Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke a lapnak elmondta, hogy az új típusú kasszarendszer kiépítése nem csak több százezer forintos gépek beszerzését jelenti, hanem azokon a helyeken, ahol nincs folyamatos internetkapcsolat. további beruházást is, ami együtt már akkora terhet jelenthetne, hogy sokan felhagynának ezzel a tevékenységgel.

Egy legálisan működő falusi szálláshely-szolgáltató egy szezon alatt átlagosan 800 ezer és egymillió forint körüli bevételt ér el, de a népszerűbb üdülőkörzetekben, ennek a többszöröse is előfordulhat.