Fellázadtak az Uber ellen a spanyol taxisok

Fotó: AFP / PIERRE-PHILIPPE MARCOU

-

Úgy vélik, a városok előnyben részesítik a multinacionális cégeket.


Sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok Madridban és Barcelonában az Uber és a Cabify terjedése ellen. Madridban két órára, 11 és 13 óra között állt le a taxiszolgáltatás, a munkabeszüntetés idején a belvárosban demonstráltak a taxisok.

A megmozdulást szervező négy taxisszövetség 7-10 ezer közé becsülte a tiltakozók számát, akik egyebek mellett „Kezeket fel, ez rablótámadás” és „Nem fognak minket megállítani” feliratú transzparensekkel vonultak utcára.

Azt követelték, hogy a városvezetés változtasson az ágazatot érintő politikáján, mert az szerintük előnyben részesíti az Ubert és a Cabifyt. A helyi taxisok általában vállalkozók, és szerintük az utasokat olcsóbban fuvarozó cégek tisztességtelen versenyt folytatnak.



Barcelonában reggel 8 és este 20 óra között, 12 órán keresztül sztrájkolnak a taxisok, „gyakorlatilag teljes létszámban” – állítja a szervező taxisszindikátus, az STAC. A katalán fővárosban a szervezők szerint hatezren, a helyi hatóságok szerint 2800-an vonultak fel.

A barcelonai taxisok tiltakoznak az ágazat progresszív liberalizációja ellen, amit az úgynevezett VTC-engedélyek számának növelése jelent. A VTC-engedélyeket a városi önkormányzat adja ki, és ez az előre megrendelhető, úgynevezett sofőrrel ellátott személyszállító járművek közlekedésének alapfeltétele. Ilyennek minősül az Uber és a Cabify is.


Sokan vannak

A fejlesztési minisztérium idén március 1-jei adatai szerint Spanyolországban több mint 67 ezer taxi van, és emellett csaknem 5500 VTC-engedéllyel rendelkező sofőr dolgozik. Madridban több mint 15 ezer taxis és kétezer VTC-sofőr szállít utasokat, Barcelonában a több mint 11 ezer taxisra 769 VTC-sofőr jut.

Spanyolországban 2014 végén bíróság tiltotta be az Uber korábbi tevékenységét, vagyis azt, hogy amatőr sofőrök végezték saját autóikkal a személyszállítást.

A cég 2016 tavaszán térhetett vissza a dél-európai országba módosított működési feltételekkel, VTC-engedéllyel rendelkező sofőröket alkalmazva.