Ennyit lehet kaszálni az Oscar-jelöléssel

Fotó: AFP / ROBYN BECK

-

Az Oscar-jelölés, de még az Oscar-díj sem garancia arra, hogy egy film kasszasiker lesz Amerikában.


Megdobhatja egy film bevételét az, hogy Oscarra jelölik, ám ennek a mértéke más tényezőktől is függ – derül ki a Box Office Mojo adataiból. Az adatbázis azt gyűjtötte össze, hogy egy film bevételének mekkora hányadát szerezte meg az Egyesült Államokban azt követően, hogy az Amerikai Filmakadémia jelölte a legjobb film Oscar-díjára.

Ebben a kategóriában a legnagyobb nyertes az Amerikai mesterlövész: a Clint Eastwood által rendezett film bevételének 90,4 százalékát a jelölés után szerezte. Majdnem ilyen (90,2%) arányról beszélhetünk a Zero Dark Thirty esetében. A tavalyi év egyébként rekordot döntött ebből a szempontból: a jelölt filmek együttesen bevételük csaknem harmadát, 62,2 százalékát szerezték a jelölés után.

A skála másik végén azonban találunk olyan filmeket is, amelyeknél gyakorlatilag egy centet sem dobott a bevételen a jelölés. Ebbe a kategóriába tartozik például a 2011-es A segítség vagy az ugyanebben az évben bemutatott Pénzcsináló.

Erre egyszerű a magyarázat: utóbbi két film közül az elsőt augusztusban, a másodikat pedig szeptemberben mutatták be, mire január közepén megtörtént a jelölés, már nem is vetítették őket. Az Amerikai mesterlövész premierje ehhez képest karácsonykor volt, az Oszama bin Laden megöléséről szóló Zero Dark Thirtyé pedig egy héttel korábban. Sőt, a lista első 12 helyezettje mind decemberi bemutató, az első ötvenből pedig mindössze ötöt mutattak be november előtt.

Így aztán nem is véletlen, hogy a stúdiók előszeretettel halasztják Oscarra esélyes filmjeik bemutatóját minél későbbre. A logika persze visszafelé is működhet: az Akadémia tagjai szívesebben választják ki azokat a filmeket, amelyeknél még friss az élmény. A győzelemre azonban ez sem garancia, hiszen az elmúlt 37 évben mindössze 14 decemberi bemutató készítői vehették át végül a legjobb filmnek járó elismerést.


Az Amerikai mesterlövész a rekorder


Az egy fokkal nagyobb garancia a filmkészítők számára, ha egy film megkapja az Oscart. Jellemzően az összbevétel harmadát sikerül kipréselni a nézőkből a díjátadó után, ám ellenpéldát is találunk. Ilyen például a tavalyi Birdman, amelynél a bevétel 10,8 százaléka jött a gála után, vagy éppen az 1988-as Esőember, ahol mindössze 8,7 százalék.

A decemberi bemutató vagy az Oscar-jelölés nem feltétlenül jelent kasszasikert sem. Amíg például a már említett Amerikai mesterlövész összesen 350 millió dollárt kaszált, Clint Eastwood 2006-os Oscar-jelölt filmje, a Levelek Ivo Dzsimáról mindössze 13,8 milliót. Az Oscar-díjasok közül a 2008-as A bombák földjén érte el a legkisebb, 17 millió dolláros bevételt: Kathryn Bigelow háborús drámája alig hozta vissza azt a 15 milliót, amennyibe került.

Oscar sem vigasztalhatja őket, legfeljebb ha eladják az aranyozott szobrot. Az elismeréssel ugyanis nem jár pénzjutalom.


A legnagyobb Oscar-díjas kasszasikerek

1. Titanic (1997) 600,8 millió dollár
2. A gyűrűk ura: a király visszatér (2003) 377 millió dollár
3. Forrest Gump (1994) 328,7 millió dollár
4. Gladiátor (2000) 187,7 millió dollár
5. Farkasokkal táncoló (1990) 184,2 millió dollár
6. Esőember (1988) 172,8 millió dollár
7. Egy csodálatos elme (2001) 170 millió dollár
8. Chicago (2002) 170 millió dollár
9. Gettómilliomos (2008) 141,3 millió dollár
10. A szakasz (1986) 138, 5 millió dollár


Az Oscar-díjat elnyerő legjobb idegen nyelvű alkotások sem számítanak a legnagyobb kasszasikereknek. Ezek a filmek átlagosan alig több mint egymillió dolláros bevételt értek el az amerikai mozikban. Ehhez képest jó hír, hogy a Saul fia a bemutatója után négy héttel már 201 ezer dollárnál tart úgy, hogy mindössze 21 moziban játsszák az Egyesült Államokban.