A férfi, aki 2800000000000 forintnyit bukott tavaly

Fotó: Getty Images / Stephen Dunn

-

A tipikus techmilliárdos Kaliforniában élő férfi, derül ki a Forbes adataiból, mely szerint nem volt rossz évük a legnagyobb technológiai cégek vezetőinek. Persze nem mindenki örülhetett.


A világ leggazdagabb emberei között továbbra is számos techszektorbeli szereplőt találunk, a top 10-be például négyen is befértek. A Forbes 2016-os milliárdos listáján (melyek a február 12-ei tőzsdei állapotokat tükrözik) összesen 159 techmilliárdost találunk, akiknek összesen 818,7 milliárd dolláros vagyonuk van.

2015-ben mind a Facebook, mind az Amazon részvényei szárnyaltak, aminek köszönhetően vezetőik vagyona is szépen gyarapodott. Előbbi mindenese, Mark Zuckerberg lett az év győztese, miután 11,2 milliárd dollárral nőtt a vagyona, amivel 10 helyet előrelépve a világ hatodik leggazdagabb embere lett.

Nem panaszkodhat az Amazon vezetője Jeff Bezos sem, ő ugyanis 10,4 milliárd dollárt tehetett zsebre tavaly, amivel a második leggazdagabb lett a techszektorban, míg az összesített listán az ötödik helyet foglalja el a 45,2 milliárdos vagyonával. A leggazdagabb ki más lenne, mint Bill Gates, a Microsoft alapítója, aki hiába vesztett 4,2 milliárdot 2015-ben, így is 75 milliárd dollár felett rendelkezhet.

A tech szektor legnagyobb tavalyi bukása Larry Ellisonhoz, az Oracle elnökéhez köthető, akinek a cége 19 százalékot vesztett értékéből, így a vezető is 10,7 milliárd dollárt bukott. Mindezek ellenére Ellison továbbra is a világ hetedik legtehetősebb emberének számít a 43,6 milliárdos vagyonával.

Nem volt jó éve a Workday alapítójának, David Duffieldnek sem, aki a cége 46 százalékos zuhanása után 3 milliárd dollárt vesztett a 7,4 milliárdos vagyonából, míg a LinkedIn társalapítója Reid Hoffman vagyona 4,7 milliárdról 2,4 milliárd dollárra esett. Az ok egyszerű: februárban a LinkedIn részvényei egy nap alatt estek 40 százalékot, miután a cég idei előrejelzése nem találkozott a piaci várakozásokkal.

A Twitternek sem 2015 volt a legjobb éve, hiszen a részvényei 70 százalékot vesztettek az értékeiből, így pedig a társalapító Ev William is elvesztette vagyona felét. Aggódni azért nagyon nem kell érte, így is maradt még 1,3 milliárd dollárja.


Kevés a nő, a többség az USA-ban él

Továbbra is az Egyesült Államok a techmilliárdosok kedvenc otthona, közel felük, egészen pontosan 71 itt él, azon belül is 53-an Kaliforniában. Az USA-n kívüli leggazdagabb techmilliárdos az Alibaba alapítója, a kínai Jack Ma, akinek a 20,5 milliárd dolláros vagyona az összesített lista 33 helyére volt elég. Az ázsiai országban egyébként 41 olyan milliárdos él, aki a technológiai szektorból gazdagodott meg, ilyen a Tencent alapító Ma Huateng is, akinek 16,6 milliárd dollárra tippelik a vagyonát. A kínaiak képzeletbeli dobogójának legalsó fokára a Baiduhoz köthető Robin Li fért fel 11 milliárddal.

A Forbes listáján 10 női techmilliárdos szerepel. Közülük is Steve Jobs özvegye, Laurene Powell Jobs a leggazdagabb, hiszen 16,2 milliárd dolláros vagyona van. Őt jelentős lemaradással Zhou Qunfei, a leggazdagabb nő techcég-alapító követi, akinek eddig 5,9 milliárd dollár gyűlt össze a számláján. Qunfei szegény családban nőtt fel, ám később megalapította a mobilokra és tabletekre koncentráló cégét, a Lens Technology-t, amely azóta fényes pályát futott be.

A listára több új ázsiai női szereplő is felfért, ilyen a Hong Kongban székelő, 73 éves Chen Baozhen, aki 21 százalékot birtokol a Wangsu Science & Technology elnevezésű cégben. Érdekesség, hogy a cég jogelődjét már nyugdíjas korában alapította, ami összesen 1,3 milliárd dollárt hozott neki eddig a konyhára. Van egy másik új ázsiai szereplő is, mégpedig a kínai Jane Yan, aki a biztonsági megoldásokkal foglalkozó Beijing Venustech vezetője. Az ő vagyonát egymilliárd dollárra becsüli a Forbes.